F1 - MAGNUSSENT MEGRÓTTÁK, A FORCE INDIÁT MEGBÍRSÁGOLTÁK, RÄIKKÖNEN AUTÓJÁBAN MOTORT CSERÉLTEK

mag-per-rai.jpg

Zajlanak a történések Barcelonában: a versenyirányítás előkapta Magnussent és a Force India csapatát is, Räikkönen Ferrarijába új erőforrást kellett behelyezni a pénteki műszaki hibát követően.

Ahogyan arról a tegnapi nap folyamán is beszámoltunk, a barcelonai első szabadedzés végén Kevin Magnussen a célegyenesben feltartotta Charles Leclerc-t, majd még kétszer rá is legyezett, amely miatt kis híján nagyobb baleset történt a Haas és a Sauber versenyzője között.

„Magnussennek meg kéne értenie, hogy nem egyedül van a pályán” – fakadt ki a dánra a Forma-2 tavalyi bajnoka a csapatrádión rögtön az incidens után. – „Őszintén… Lassú körön volt és az íven maradt. Mindig ő…”

Egyébként az eset kísértetiesen hasonlít Magnussen bakui „rosszalkodásához”, amikor is Pierre Gasly-t hasonlóképpen kis híján felkente a falra, amelyért a futamon két büntetőpontot és egy 10 másodperces időbüntetést kapott.

A versenybírók megvizsgálták Magnussen és Leclerc incidensét, a dánt pedig megrovásban részesítették. Ez az első ilyen jellegű szankciója 2018-ban Magnussennek, de amint még további két alkalommal megróják és abból egyszer versenyzői kihágás miatt, akkor az akkor soron következő futamra kap egy 10 rajthelyes büntetést.

Amúgy is résen kell lennie a dánnak, ugyanis a büntetőpontok terén is lassan már a veszélyzónába kerül – jelen állás szerint hét büntetőpontot számlál a Haas-pilóta, s amennyiben egy éven belül eléri a 12-t, egy futamra automatikusan eltiltják.

A második szabadedzés utolsó negyedórájában a Force India mexikóijának, Sergio Péreznek félre kellett húzódnia a pályán, ugyanis a szerelőcsapata nem rögzítette megfelelőképpen a bal első kerekét. Mindezek után az FIA beidézte a pilóta és a csapat képviselőjét, majd az a döntés született, hogy a silverstone-i együttes kap egy 5000 eurós pénzbírságot.

Pérez így elkerülte tehát a rajtbüntetést, ugyanis a probléma észlelését követően a csapat azonnal és a helyes instrukciókkal látta el a Bakui Nagydíjon a dobogó legalsó fokára felállt versenyzőt, aki azoknak megfelelően cselekedett és az első adandó alkalommal félrehúzódott.

A Ferrarinál pedig új belső égésű motort, turbófeltöltőt és MGU-H-t kellett behelyezni elővigyázatosságból Kimi Räikkönen autójába, miután a finn pilótának a pénteki második tréningen, 40 perccel annak leintése előtt egy füstölő SF71-H-val kellett félrehúzódnia a 10-es kanyarnál – miután minderre idén először került sor, a 2007-es világbajnok nem kapott büntetést.

Emellett az FIA megerősítette, hogy az előző versenyen kiesett versenyzők büntetlenül cserélhetnek sebességváltót. Idáig ezzel az opcióval élt Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo, Max Verstappen és Esteban Ocon is, de az is elképzelhető, hogy Nico Hülkenbergnél és Romain Grosjeannál is beiktatnak egy váltócserét, noha ők épp az előző hétvége folyamán kaptak újat.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5913913212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása