TCR EU - COMINI IS AZ EURÓPAI SOROZATBAN FOLYTATJA

2018_tcr_photo_news_206.jpg

Szerdán késő délután megerősítették, hogy a TCR nemzetközi bajnokságának kétszeres bajnoka, Stefano Comini egy Subaruval áll majd rajthoz idén a TCR Europe-ban.

Az elmúlt napokban már rebesgették, hogy Stefano Comini – aki egészen abszurd módon, kétszeres TCR-bajnok létére nem talált magának ülést a Túraautó Világkupában, azaz a WTCR-ben – a TCR Europe-ban folytathatja pályafutását. Végül ezeket a pletykákat május 2-án megerősítették, úgyhogy már fixen kijelenthető, hogy a 27 éves svájci verseny a 2018-as szezont valóban az új Európa-bajnokságban fogja tölteni, mégpedig egy, a Top Run csapat által épített, ám egy új csapat, a Race Republic által felkészített és üzemeltetett Subaru WRX STI-vel.

Azok után, hogy az autó az elmúlt években csak ideiglenes homologizációval bukkant fel a különféle TCR-bajnokságban, az elmúlt tél folyamán sikeresen teljesített minden technikai vizsgálatot, így hivatalosan is megkapta a homologizációs dokumentumokat. Emellett azt is megállapították, hogy a Subaru a BoP-ben 20 kilós kedvezményt kap, így az a versenyzővel együtt mérve az 1295 kilogrammos minimumtömegen fog futni.

Comini számára már nem ismeretlen a Subaru, ugyanis tavaly amellett, hogy egy Comtoyou-Audival harmadik lett a nemzetközi összetettben, a TCR Italy-ben is lehúzott két futamot. Legjobb eredményét az olasz szériában a monzai pályán érte el, ahol az első futamot a harmadik, a másodikat pedig a negyedik helyen fejezte be.

"Ez volt pályafutásom eddigi leghosszabb téli időszaka" – nyilatkozta Comini a hivatalos sajtóközleményben. – "Nagyon sokat dolgoztunk, mialatt problémák sorozatába ütköztünk, amely a tervünket egészen az előző hétig csúsztatta. Nagyon hálás vagyok a Race Republic-nak, akik végül össze tudták állítani ezt a versenyprogramot."

Az európai TCR szezonja ezen a hétvégén rajtol el a Paul Ricard-i pályán, de a mezőny majd a Hungaroringen is tiszteletét teszi, július második víkendjén.

Az eddigi bejelentések alapján így néz ki a TCR Europe 2018-as mezőnye:

Csapat Autó Versenyző(k)
Autodis Piro-Sports Hyundai i30 N TCR Loris Cencetti
Brutal Fish Racing Team Volkswagen Golf GTI TCR Martin Ryba
Comtoyou Racing Volkswagen Golf GTI TCR Maxime Potty, ???
Craft-Bamboo Racing ??? ???, ???
Hell Racing Team by KCMG Honda Civic Type R TCR Josh Files, Tassi Attila
JLG Motorsport CUPRA TCR Jedlóczky L. Márk
JSB Compétition Peugeot 308 TCR Julien Briché
Leopard Lukoil Team Audi RS3 LMS TCR Jean-Karl Vernay
M1RA Hyundai i30 N TCR Nagy Dániel, Francisco Mora
PCR Sport CUPRA León TCR Mikel Azcona, Danny Kroes
Pit Lane Competizioni Audi RS3 LMS TCR Giovanni Altoé, Enrico Bettera
CUPRA León TCR Andrea Larini
Hyundai i30 TCR Nicola Baldan
PSS Racing Honda Civic Type R TCR Viktor Davidovski
Reno Racing Honda Civic Type R TCR Jens Reno Møller
Speedy Motorsport Audi RS3 LMS TCR Gustavo Moura
Sports&You Peugeot 308 TCR Francisco Abreu
Stian Paulsen Racing CUPRA León TCR Stian Paulsen
Stefanovski Racing Team Hyundai i30 N TCR Igor Stefanovski
Target Competition Hyundai i30 N TCR Reece Barr, Dusan Borkovic, Kris Richard
Team Republic Subaru WRX STI Stefano Comini
Vekra Racing Team CUPRA León TCR Petr Fulín


Fotó:
TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8213886184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása