TCR EU - ÚJABB MAGYARRAL BŐVÜLT AZ EURÓPA-KUPA MEZŐNYE

jlg_jedloczky_cupra2.jpg

Bejelentették, hogy Jedlóczky L. Márk 2018-ban a TCR Europe-ban fog indulni egy, a Zengő Motorsport támogatását élvező JLG Motorsport által indított CUPRA-val.

A pénteki-szombati napok során napvilágot látott bejelentés értelmében háromra bővült a magyar indulók száma a TCR Europe-ban, ugyanis Nagy Dániel és Tassi Attila után Jedlóczky L. Márk indulását is megerősítették - az 1999-es, miskolci születésű autóversenyző egy CUPRA-val és a JLG Motorsport színeiben áll majd rajthoz. Ezen túl az is kiderült, hogy a csapatot Zengő Zoltánék fogják támogatni olyan formában, hogy a hét fordulóból álló bajnokság idei szezonja során a biztosítja az autó rendszeres karbantartásához szükséges személyzetet, illetve technikai feltételeket.

2017-2017_hungaroring_friday---20_mark_jedloczky_1.jpg

Jedlóczky számára már nem ismeretlen dolog a TCR, ugyanis tavaly rajthoz állt a nemzetközi széria hungaroringi versenyhétvégéjén az Unicorse Team Alfa Romeójával – az első versenyt sajnos nem tudta befejezni, a második pedig 15. lett. S noha ezekből az eredményekből nem tűnik egyértelműnek, de kétség kívül egy nagy tehetségről beszélhetünk az ő személyében – mind a pályaversenyzés, mind a kézilabda világában –, amelyet a 2017-es év folyamán, a hazai bajnokságokban: például a hungaroringi OB-futamon, áprilisban azzal robbant be a köztudatba, miután eléggé eredményesen szerepelt a Zengő Motorsport SEAT Leónjával, ugyanis kategóriájában mindkét futamot megnyerte.

A magyar versenyző azonban még a TCR Europe nyitánya előtt be fogja járatni az autót, mégpedig abban a formában, hogy a jövő hétvégén rajthoz áll az OB és az FIA CEZ hungaroringi versenyein.

2017-2017_adria_race_2---52_giovanni_alto_02.jpg

Az elmúlt hetekben – legutóbbi cikkünk megjelenése óta – további versenyzők indulását is megerősítették:

  • a makedón Viktor Davidovski a PSS Racing új generációs Hondájával fog indulni;
  • a luxemburgi Loris Cencetti a TCR Europe mellett a TCR Beneluxban is versenyezni fog egy, az Autodis Piro-Sports által futtatott Hyundai i30 N TCR-ral;
  • Danny Kroes – aki tavaly a nemzetközi mezőnyben, az oschersleben-i debütáló hétvégéjét pontszerzéssel zárta – Mikel Azcona csapattársa lesz a PCR Sport csapatánál, és ugyanúgy egy CUPRA-val áll majd rajthoz;
  • Giovanni Altoé – a tavalyi év folyamán a TCR Nemzetközi Szériában versenyzett Giacomo Altoé bátyja – az európai mellett az olasz TCR-bajnokság versenyein is indul, mégpedig a Pit Lane Competizioni DSG-s Audijával;
  • az ibériai TCR tavalyi bajnoka, Francisco Abreu pedig a Sports&You csapata által csatasorba állított Peugeot 308-assal fog harcba szállni.

A TCR Europe 2018-as szezonja két hét múlva, a Paul Ricard-i versenypályán veszi kezdetét.

Az eddigi bejelentések alapján így néz ki a TCR Europe 2018-as mezőnye:

Csapat Autó Versenyző(k)
Autodis Piro-Sports Hyundai i30 N TCR Loris Cencetti
Brutal Fish Racing Team Volkswagen Golf GTI TCR Martin Ryba
Comtoyou Racing Volkswagen Golf GTI TCR Maxime Potty, ???
Craft-Bamboo Racing ??? ???, ???
JLG Motorsport CUPRA TCR Jedlóczky L. Márk
JSB Compétition Peugeot 308 TCR Julien Briché
M1RA Hyundai i30 N TCR Nagy Dániel, ???
PCR Sport CUPRA TCR Mikel Azcona, Danny Kroes
Pit Lane Competizioni Audi RS3 LMS TCR Giovanni Altoé
PSS Racing Honda Civic Type R TCR Viktor Davidovski
Reno Racing Honda Civic Type R TCR Jens Reno Møller
Sports&You Peugeot 308 TCR Francisco Abreu
Target Competition Hyundai i30 N TCR Reece Barr, Dusan Borkovic, Kris Richard
Vekra Racing Team CUPRA TCR Petr Fulín
Bejelentett versenyzők, akik kapcsán nem ismert minden információ:
??? Honda Civic Type R TCR Tassi Attila
??? Honda Civic Type R TCR Josh Files 


Fotó:
 JLG Motorsport, TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3313853228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása