F1 - IDÁIG A MERCEDES DIKTÁLJA A TEMPÓT SANGHAJBAN
Forma-1 2018: Kínai Nagydíj - Első szabadedzés

lewis_hamilton_f1_grand_prix_china_practice_8ojebaxp654x.jpg

Noha Kimi Räikkönen befért a két Ezüst Nyíl közé a Ferrarival, de erre csak úgy volt képes, hogy bevetette az ultralágy gumikat, míg Lewis Hamilton és Valtteri Bottas - akik az első és a harmadik legjobb időt futották meg - a lágy abroncsokon köröztek.

Lévén annak, hogy a 2018-as idény harmadik versenyhétvégéjét Kínában rendezik meg, igencsak korán kellett kelniük azoknak a fanatikus közép-európai szurkolóknak, akik nem akartak lemaradni az első szabadedzésről, ugyanis az a mi időzónánk szerint hajnali négy órakor vette kezdetét.

A 90 perces tréning kapcsán annyit érdemes kiemelni, hogy már az első percektől fogva - a megszokottakhoz képest - eléggé magas volt az aktivitás abból adódóan, hogy a pénteki nap folyamán várható némi égi áldás. Ugyanakkor kirívó történés nemigen, hacsak nem vesszük számításba azt, hogy Max Verstappennek (Red Bull) és Stoffel Vandoorne-nak (McLaren) volt néhány melegebb pillanata az egyik sóderágyban - a holland versenyző az utolsó kanyarban, a belga pedig az 5-ös kanyar környékén sodródott le a pályáról.

Fotók: @F1 / Twitter

Ezek mellett egyszer Lewis Hamilton is megpördült a 11-es kanyarban, de a Mercedes brit pilótáját ez sem akadályozta meg abban, hogy az élen zárja a Kínai Nagydíj nyitányát. A címvédő az 1:33.999-es körével több mint három és fél tizedmásodpercet adott a Ferrari finnjének, Kimi Räikkönen úgy, hogy a finn a kettővel (!) lágyabb ultralágy gumikon futott, míg a Mercedesnél csak a lágy abroncsok kerültek elő az FP1 folyamán.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a másik Mercedes-versenyző, Valtteri Bottas "állhatott fel", ezzel megelőzve a Red Bull versenyzőit, Daniel Ricciardót és Max Verstappent, akik közül az előbbi a motorsport.com-nak azt nyilatkozta a tréning előtt, hogy egy 10 rajthelyes büntetésre számít, ugyanis a Bahreini Nagydíj második körében megállást okozó műszaki hiba következtében végleg tropára ment a Renault-energiatároló. A bikák mögött a világbajnoki pontversenyt vezető Sebastian Vettel zárt a másik a Ferrarival, a Hamiltonnal szembeni lemaradása majd' 0.9 másodperce rúgott.

A legjobb tízbe még a Haas és a Renault versenyzői fértek be, Kevin Magnussen - Carlos Sainz - Romain Grosjean - Nico Hülkenberg sorrendben, kiszorítva onnan a Bahreini Nagydíjon egy negyedik hellyel remek teljesítményt nyújtó Pierre Gasly-t (Toro Rosso).

Nem kezdett valami jól a McLaren, ugyanis amíg Fernando Alonso több mint két másodperces hátránnyal a tizenkettedik lett, Stoffel Vandoorne - a tizennyolcadik legjobb időt megfutva - csak a sauberes Marcus Ericssont és a williamses Lance Stroll-t tudta megelőzni.

A folytatásra reggel 8 órától kerül sor a második szabadedzéssel - amelyet úgyszintén élőben közvetít majd az M4 Sport -, amelyről a délelőtt folyamán rövid Facebook-poszt formájában fogunk beszámolni, a hosszabb összefoglaló cikkel pedig majd a délutáni órákban jelentkezünk.

Az első szabadedzés végeredménye:

f1_2018_chn_fp1.jpg

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5713831362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása