TCR EU - NAGY DANI: A HYUNDAI NAGYON KEZELHETŐ ÉS KIEGYENSÚLYOZOTT
Exkluzív interjú Nagy Dániellel

28795864_2053835177966807_1052331144488614284_n.jpg

Az idén a TCR Europe-ban induló M1RA újdonsült igazolásával, Nagy Danival beszélgettünk egy-két dologról a szerződés létrejötte és a keddi nap folyamán, a Hungaroringen lebonyolított privát gyakorlás kapcsán.

Nagyjából három héttel ezelőtt jelentették be, hogy a M1RA által a TCR Europe-ban indított két Hyundai i30 N TCR egyikét a kétszeres magyar Suzuki-bajnok és WTCC-pontszerző, Nagy Dániel fogja vezetni. A 19 esztendős magyar pilóta kedden megkezdte a komoly munkát az új csapatával, és ki is próbálhatta új munkaeszközét a Hungaroringen – az első köröket követően pedig nagyon pozitívan és bizakodóan nyilatkozott a TCR-es Hyundairól.

„Az autó első pillanattól kezdve nagyon kezelhetőnek, és kiegyensúlyozottnak tűnt, ami nagyban felgyorsította az ismerkedési folyamatot. Az ilyen típusú autóknál azt gondolom, mindig sarkalatos pont a gázra lépés pillanatától a kanyar kijárat végéig tartó szakasz. Szerencsére az Hyundai nagyon jól viselkedik ezeken a pontokon” – nyilatkozta a Braking News Motorsport számára Nagy, aki kérdésünkre azt is elárulta, hogy még a 197 centiméteres magassága sem fog akkora akadályt jelenteni. – „A méretemmel nem lesz akkora gond, mint a TC1-es Hondában volt, ugyanis ebben az autóban most több a hely szerencsére és a pilóta súlya sem annyira meghatározó. Ennek az az oka, hogy a TCR-szabályrendszerben nagyobb rés van az autó alapsúlya és a szabályban megadott, a pilótával, az autóval és az egyéb folyadékokkal együtt mért érték között, amelyet minimum el kell érni, hogy szabályos legyen az autó.”

Mindemellett megtudtuk, hogy Nagy Dani a M1RA-val – amelyre úgy esett a választás, hogy a magyar pilóta a menedzsmentjével mindenképpen egy minden szempontból praktikus csomagot szerettek volna összeállítani, és Michelisz Norbert csapata megfelelt ezeknek a kritériumoknak – lényegében két hét alatt megegyezett, miután a tárgyalások kezdőpillanatától fogva egy húron pendült a kecskeméti bázisú gárda vezetőjével, Bári Dáviddal.

„Tavaly év végén látni lehetett, hogy átalakul a nemzetközi túraautózás világa. Nagy volt a mozgolódás, így mi is körbejártuk a menedzsmentemmel az elérhető lehetőségeket. A cél egyértelműen az volt, hogy egy olyan csomagot tudjunk az idei évre összerakni, amellyel a részemről jött esetleges jó teljesítménnyel, akár a dobogóért is harcolhatok és ezzel együtt a lehető legtöbbet tanulhassak. Fontos érv volt emellett az is, hogy visszanyerjem az önbizalmamat és bizonyítani tudjak” – kezdte a gondolatait Nagy az idei versenyprogram összeállítása kapcsán.

29186246_2060462980637360_5878560710284499842_n.jpg

„Amikor elkezdtünk beszélgetni Bári Dáviddal, a M1RA csapatvezetőjével, egyből úgy éreztük, hogy közös hullámhosszon vagyunk és céljaink is megegyeznek. Gyakorlatilag két hét leforgása alatt megegyeztünk. Én pontosan láttam és látom, hogyan dolgozik a M1RA, mint csapat és hogy mik a céljaik, amelyekkel jól tudok azonosulni” – folytatta a magyar versenyző, aki ezután az idei célokra is kitért valamelyest. – „A M1RA-nak a csapatbajnoki cím a cél, lévén, hogy tavaly a TCR International Series-t megnyerték, így én sem adnám az év végi dobogós helyezés alá a saját elvárásaimat. A jelenlegi fix pilóták névsorát elnézve a TCR Europe-ban, ez nem kis feladat lesz...”

Nagy Dániel azt is elárulta nekünk, hogy akárcsak az előző esztendők folyamán, a 2018-as szezonra is gőzerővel készült, főleg, ami a fizikai tréningeket illeti.

„A csapat és a támogatóim mindenképpen számíthatnak az extra felkészülési munkára, amit évek óta ebbe a sportba beleteszek. Hiszem azt, hogy a kemény munka kifizetődik, még ha nem is egy atlétikai sportágról beszélünk, de bizony itt is nagyon sokat számít a fizikai, de talán még inkább a mentális erőnlét. Hogy kihozzam az említett dolgokból a maximumot, idén is a Fit 4 Race csapatával dolgozok, és ebben az évben már új edzővel, személy szerint Horváth Dáviddal. Remekül haladunk a közös munkával.” – hangsúlyozta a fizikai edzések fontosságát Nagy, aki ezután azt is elmondta, hogy a magassága miatti speciális üléspozíció okán többek között a dereka is speciális kezeléseket igényel. – „Sokszor szóba kerül a magasságom. Nos, annyit elárulhatok, hogy emiatt általában nem a megszokott módon és pozícióban ülök a versenyautóban, így a testemre ható megterhelés is teljesen más, mint egy alacsonyabb pilóta esetében. Extra törődést igényel például a derekam. A fizioterápiás kezelésem emiatt kulcsfontosságú, melyben a Balance Mozgásterápiás és Sportinnovációs Diagnosztikai Központ nyújt óriási segítséget.”

Miután a TCR Europe május 6-án, a Paul Ricardon esedékes nyitányáig még hátravan bő egy hónap, megkérdeztük, hogy várható-e még egy két teszt azt megelőzően, hogy élesben is kezdetét venné a versenyszezon – Nagy a következőképpen felelt a kérdésre: „Tervben van még egy-két teszt a szezonnyitó hétvége előtt, hogy minél jobban megérthessük az autó viselkedését, én pedig az utolsó porcikájáig kiismerhessem.”

A TCR Europe mezőnye természetesen a Hungaroringen is tiszteletét fogja tenni, mégpedig a július 8-i hétvégén.

Fotó: Nagy Dani FBM1RA

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1013790098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása