FE - A VALÓSÁGBAN IS BEMUTATKOZOTT AZ ÚJ GENERÁCIÓS FORMULA-E-AUTÓ

w6i3917_jpg-258153-low.jpg

A 2018-as Genfi Autószalonon bemutatkozott a második generációs Formula-E-gép - minden eddiginél futurisztikusabb külsővel, a Halo-val, valamint nagyobb és tartósabb teljesítménnyel.

Az első képek már korábban befutottak a Formula-E második generációs gépéről, amelyet a 2018/2019-es szezontól fognak használni a csapatok. A tegnapi nap folyamán azonban a valóságban is lehullt a lepel a Gen2 nevet viselő verdáról, amely valódi áttörést fog jelenteni. A karosszéria mellett a motorikus tulajdonságok is megváltoznak, ugyanis majdnem a kétszeresére nő az energiatároló kapacitása, amelynek köszönhetően a versenyzőknek nem kell majd verseny közben kijönniük a depóba autócserére.

A Gen2 maximum teljesítménye 250 kW lesz, amely 50 kilowattal több a mostani autóénál - így nem lehet elképzelhetetlen akár a 280 kilométer/órás végsebesség sem. Emellett az autón megjelenik a - sokak által boszorkányüldözés tárgyaként kezelt - Halo is, amely egy LED-fénysort fog kapni, amely lehetővé teszi a rajongók számára, hogy nyomon kövessék a csapatok stratégiáit - ennek kapcsán több részletet szinte közvetlenül az ötödik szezon rajtja előtt fogunk megtudni.

Az innovatív versenygép Michelin-abroncsokkal lesz felszerelve, amelyek minden időjárási körülmények közt helyt fognak állni az utcai versenypályákon. A Gen2-t jelen állás szerint a hetedik szezon végéig fogják nyúzni a pilóták.

"Az FIA Formula-E Gen2 valóban úgy néz ki, mint a jövő autója" - nyilatkozta az autó kapcsán a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt. - "Bátorító látni az elmúlt mindössze négy év folyamán végbement fejlődést, amely magában foglalja a hatótávolság megkétszerezését, valamint a teljesítmény növelését, amelyek óriási erőfeszítések eredményei. Számos manufaktúra támogatásával a Formula-E továbbra is folytatja hangsúlyozni a fejlődését az elektromos járművek technológiájának, és elősegíti néhány városban a fenntartható mobilitást."

"Fantasztikus, hogy végre megmutathattuk a nagyérdeműnek az FIA Formula-E Gen2-t. Ez egy igencsak együttműködésen alapuló projekt, és most szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az FIA-nak, a technikai partnereinknek, a beszállítóinknak és a hivatalos beszállítóinknak a fáradhatatlan munkájukért, amellyel megvalósulhatott ez az autó. Az autó, amelyről mindenki beszél, és elért minden kitűzött célt technikailag. Ebből a szempontból a Formula-E egy lenyűgöző kihívás - ez pedig lehetőséget ad a számunkra abban, hogy valami mást alkossunk a motorsportban, fejlesztve az innovatív technológiákat az elektromos revolúció élvonalában. Nagyszerű kihívás volt az, hogy a hatékonyság megdupláztuk azért, hogy gyorsabbá tegyünk valamit. Úgy gondolom, nagyon látványos lesz az, amikor az autó pályára gördül az ötödik szezonban" - mondta Gilles Simon, az FIA technikai igazgatója.

"Ez az első alkalom, hogy hús-vér alkatában, teljesen láttam az autót, és így még fényesebb és látványosabb. Amennyiben valaki versenyautót rajzolna egy karcolásból, arra alapozva, hogy mikért nézzen ki,  ezzel a dizájnnal rukkolt volna elő. S ez nem a látványosság, hanem a teljesítmény és a hatótávolság nyilvánvaló módon jelentős folyamaton ment keresztül az előző négy esztendőben, ami a technológiai fejlődést illeti. Személyes köszönetemet szeretném kifejezni az FIA-nak és annak az elnökének, Jean Todtnak, a kemény munkájukért és támogatásukért  a Gen2-es autó összerakásában és megtervezésében. Ez a modell vizuálisan megkülönbözteti a Formula-E-t más motorsportos szériáktól. Amikor az emberek meglátják ezt az autót, annyit fognak mondani, hogy 'ez a Formula-E, ez a jövő" - olvashatóak Alejandro Agag, a Formula-E alapítójának és elnökének a szavai.

Fotó: Formula-E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1913723196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása