WTCR, TCR - TOVÁBBRA IS ÜLÉS NÉLKÜL A KÉTSZERES TCR-BAJNOK

img_5254.jpg

"Profi versenyző vagyok, de nem érzem magam annak most a kialakult helyzet miatt." - őszintén nyilatkozott a - nem éppen rózsás - helyzetéről a szerb sajtónak 2015 és 2016 TCR-bajnoka, Stefano Comini.

Mint azt tudjuk, szép lassan ugyan, de gyarapodik a TCR Nemzetközi Széria és a Túraautó Világbajnokság egyesüléséből létrejött Túraautó Világkupa (FIA WTCR) mezőnye - idáig 16 versenyző neve ismert a 26 fős mezőnyből, a legutóbb pedig Tom Coronel indulása vált hivatalossá. A holland mókamesteren kívül még bőven akadnak olyan neves és rangos pilóták, akiknek hasonlóan biztos a jövője, mint például Tiago Monteiro, Michelisz Norbi, Gabriele Tarquini, Thed Björk, Yvan Muller, Jean-Karl Vernay, vagy éppen Rob Huff. 

Azonban az a névsor is hosszú, amely azok nevét tartalmazza, akik az elmúlt évek folyamán szintén letették a névjegyüket a nemzetközi túraautózás világában, de vagy már eldőlt a jövőjük egy alternatív irányba, vagy még rendkívül bizonytalan a helyzetük az idei versenyzésüket illetően. Ide tartozik a TCR nemzetközi szériájának kétszeres bajnoka, Stefano Comini is, aki a szerb Serbiaring.com-nak nyilatkozott arról, hogyan is áll a szénája...

"Továbbra sincs szerződésem a 2018-as szezonra. A prioritást nálam továbbra is a WTCR élvezi, de amennyiben nem találok ott ülést, véleményem szerint érdemes fontolóra venni a TCR Európa-kupát is. Profi versenyzők vagyok, de nem érzem magam annak most a kialakult helyzet miatt." - kezdte gondolatait a ticinói versenyző. "Tisztában vagyok vele, hogy elkerülhetetlen volt a WTCC és a TCR egyesülése, mert ez jó a motorsportnak. Ugyanakkor az egy másik kérdés, hogy a WTCR képes lesz-e fenntartani a TCR eredeti szellemét. Nyilvánvaló, hogy akik korábban a WTCC-ben voltak versenyzők, azoknak kevesebb problémájuk van a WTCR-ben való elhelyezkedéssel, mivel számukra a költségek a felére redukálódtak a korábbiakhoz képest. A legtöbbjüket nagyra értékelem, főleg azokat, akik szenvedéllyel vannak a motorsport iránt."

A szerb oldal újságírója, Jelena-Katarina Mitrović arra is rákérdezett Comininél, hogy hogyan és miért szakított tavalyi munkaadójával, a Comtoyou Racinggel, amely a 2018-as szezonra már leigazolta Denis Dupont, Aurélien Panis, Nathanaël Berthon és Frédéric Vervisch négyesét. A svájci versenyző efféleképpen felelt: "Nagyon tisztelem őket, és így is beszéltem róluk és az összes többi korábbi csapatról, akikkel együtt dolgoztam. Minden TCR-es évemet egy újabb és újabb alakulattal kezdtem meg, és mindenhová a tapasztalatom mellett az #1-es rajtszámot is vittem, egészen mostanáig. Végül is kétszeres bajnok vagyok, a csapatokkal való kapcsolataim kölcsönösek, az pedig teljesen normális, hogy minden évben felülvizsgálják a szükségleteiket a soron következő idény kapcsán."

"Meg kell érteni, hogy ebben az iparban bárkinek költséget jelentek, aki fizet. Az egyetlen dolog, amit igazán sajnálok, hogy nem igazán sikerült győzelemre vinni az Audit tavaly, de a 2017-ben eszközölt fejlesztéseket követően a következő szezonban biztosan erősebb lesz a márka" - nyilatkozta a 28 éves pilóta.

Végül pedig a Serbiaring.com afelől érdeklődött, hogy mi történt a Subaru és a Top Run közös projektjével, ugyanis a japán gyártó TCR-specifikációjú autója nem jelent meg a BoP-teszten, Valenciában, holott korábban fennállt az a lehetőség, hogy a csapat kooperálódik a kétszeres bajnokkal.

"A Top Run szinte olyan, mint a családom. Számos alkalommal támogattak engem, így én sem szalasztottam el sosem azt, hogy segítsek nekik, amikor csak tudok, és bármikor megtenném újra. Úgy gondolom, a Subaru egy eléggé tréfás, de versenyképes autó, és ezt nem elfogultságból mondom, hanem azért, mert teszteltem a potenciálját az autónak - sajnálom, hogy nem vettek komolyan... Nem az a típus vagyok, aki a húrokat a kezében tudja tartani. Ugyanakkor semmi csúnyát nem akarok mondani a Top Run-ról, nincs hozzá jogom. A jövőben pedig nem zárkóznék el attól a lehetőségtől, hogy újra együtt működjek velük."

Készült a Closed Wheel Racing nemzetközi médiacsoport együttműködése alapján.

Fotó: Landek Norbert

Írta: Jelena-Katarina Mitrović, Serbiaring.com
Fordította: 
Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8813694810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása