F1, WEC - SZENZÁCIÓ: ALONSO RAJTHOZ ÁLL A WEC-BEN ÉS LE MANS-BAN A TOYOTÁVAL!

fernando-alonso-daytona-24-hours_4200799.jpg

A McLaren megerősítette, hogy Fernando Alonso rajthoz áll az Endurance Világbajnokság 2018/2019-as szezonjának több versenyén is, és nem csak a Le Mans-i 24 óráson.

Mint az ismeretes, az elmúlt hónapok során Fernando Alonso azt a célt tűzte ki magának, hogy megszerezze a Tripla Koronát, amely a Monacói Nagydíj, az Indianapolis 500-as és a Le Mans-i 24 órás megnyerését foglalja magába - ennek jegyében tavaly rajthoz állt a legendás tengerentúli formulaautós eseményen, s noha volt esélye a győzelemre, 20 körrel a leintés előtt cserben hagyta a technika.

Tavaly, nem sokkal azután, hogy bejelentették, hogy a kétszeres Forma-1-világbajnok idén is az immár a Renault erőforrásait használó McLaren színeiben fog versenyezni, arra is fény derült, hogy a spanyol indulni fog a Daytona-i 24 óráson a United Motorsports Ligier-jével, hogy belekóstolhasson az endurance versenyzés világába, felkészülve a Le Mans-i megmérettetésre. Alonso újabb amerikai kalandjára épp az előző hétvégén került sor, azonban az egysége autója többször is meghibásodott, és végül csak a 38. helyen zárt.

A minap pedig bejelentésre került, hogy Alonso a Toyota LMP1-es csapatának versenyzője lesz az Endurance Világbajnokságon, és a lehető legtöbb versenyen rajthoz fog állni - többek között az egynapos futamon is a franciaországi Circuit de la Sarthén. Azonban a prioritás a 36 éves spanyol számára továbbra is a Forma-1-es pályafutása marad - emiatt például október 21-én kihagyja a 6 órást versenyt Fudzsiban, mert az Amerikai Nagydíjon van jelenése. 

"Sosem titkoltam, hogy a célom a Tripla Korona elérése a Monacói Nagydíj, az Indianapolis 500 és a Le Mans-i 24 órásával megnyerésével. Tavaly Indy-ben próbálkoztunk, közel voltunk hozzá, de sajnos nem sikerült. Idén pedig a McLarennek köszönhetően lehetőségem adódik arra, hogy Le Mans-ban futamot nyerhessek. Ez egy óriási kihívás -, amely persze rosszul is elsülhet -, de készen állok, felkészültnek érzem magam, és már várom a harcot. A McLarennel való egymást megértő és erős kapcsolatom nélkül nem valósulhatott volna meg ez a megállapodás, hogy a WEC-ben versenyezhessek. Nagyon örülök annak, hogy meghallgattak, és megértették, hogy mindez mit jelent nekem. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy ez a kihívás változtatna a fő célon, amely továbbra is a Forma-1 a McLarennel. 2018-ban minden nagydíjon szeretnék versenyképes lenni, és biztosra érzem azt, hogy ennek eléréséhez közelebb kerültünk" - nyilatkozta a hivatalos sajtóközleményben Alonso, akinek ideáig a Tripla Koronából a Monacói Nagydíjon aratott győzelem van meg.

23622407_1656152847774496_127043679340482323_n_1.jpg

"Nem titok, hogy Fernando a Le Mans-i 24 óráson akart versenyezni. Úgy gondolom, hogy a csapaton belül mindenki értékeli az ennyire motivált, éhes és vidám világszintű versenyzőt, mint amilyen Fernando, aki bármely csapat számára félelmetes eszköz lenne a Forma-1-ben. Tavaly azt a közös döntést hoztuk meg, hogy Fernando inkább az Indy 500-on álljon rajthoz a Monacói Nagydíj helyett. Mindig azt mondtuk, hogy eseti elbírálási alapon minden lehetőség számításba veszünk, és mindannyian tudjuk, hogy 2018-ban az alapvető prioritásunk az, hogy sikeresek legyünk a Forma-1-ben. Hasonlóan Fernandóhoz, a McLarennél szívben mindnyájan versenyzők vagyunk, és a csapatunk azon a bátor örökségen alapszik, hogy versenyezzünk és a sikert érjünk el a motorsport különböző ágaiban. Ugyanennyire fontos a magabiztosság, amely révén semmi sem terel el minket az elsőszámú célunktól, amely a Forma-1. A megfelelő kiértékelés után pedig elégedettek vagyunk, mivel ez az idény nem terel el minket, és a McLaren érdekeit szem előtt tartva jártunk el" - olvashatóak a közleményben Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatójának gondolatai.

Alonso a Toyota #8-as számú autóját fogja vezetni azokon a versenyeken, amelyek nem ütköznek a Forma-1-gyel, a csapattársai pedig Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima lesznek. Azokon a futamokon, amelyek pedig mégis ütköznek a formulaautós királykategória fő eseményeivel, valószínűleg a csapat teszt- és tartalékpilótájával visszafokozott Anthony Davidson fog beugrani, aki tavaly "személyes okok" miatt öt versenyt hagyott ki a WEC-ben. A #7-es Toyotában pedig a felállást Mike Conway, José Maria Lopez és Kamui Kobayashi alkotják.

Az egyelőre kérdéses, hogy 2019-ben esetleg mely WEC-futamokat kell majd kihagynia Alonsónak, aki idén a Forma-1-ben és az endurance-szériában összesen 25 versenyen fog rajthoz állni, ami azért egy eléggé masszív program.

 A WEC szuperszezonja nyolc versenyt tartalmaz, abból két Le Mans-i 24 órást - egyet idén, egyet pedig jövőre. A nyolc futamból öt még 2018-ban kerül megrendezésre, három meg 2019-ben.

Fotó: United Autorsports, WEC Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9413617780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása