GP3 - HUGHES AZ ART GRAND PRIX-VAL TÉR VISSZA

_r3i1573_4371920.jpg

Egy évnyi európai versenyzés után újra a GP3-ban fog versenyezni a brit pilóta. 

Jake Hughes a tavalyi évet a Forma-3-as Európa-bajnokságban töltötte, és a Hitech GP színeiben versenyezve az ötödik helyen zárta, egy győzelmet és két pole pozíciót szerezve. Azonban jövőre visszatér a GP3-ba, ahol korábban, 2016-ban már versenyzett a DAMS színeiben - akkor két futamot tudott nyerni, amelyek a francia csapat egyedüli sikerei voltak a kategóriában.

Új munkaadója az ART Grand Prix lesz, amely tavaly mindent vitt a Forma-1 kisebbik előszobájában - a francia gárda a konstruktőri bajnoki cím mellett az egyéni összetett első négy pozícióját is kisajátította. A 23 éves brit versenyző pedig így nyilatkozott a váltásról és a visszatérésről: "Büszke és izgatott vagyok amiatt, hogy egy olyan sikeres csapathoz csatlakozhatok, mint amilyen az ART Grand Prix. Az alakulat teljesítmény lenyűgöző volt, különösen az elmúlt néhány évben. Amikor megtudtam, hogy beugorhatok 2018-ban az egyik autójukba, lehetetlenség volt nemet mondani. Abu-Dzabiban három napon át teszteltem velük, és az autón belül és kívül egyaránt magabiztosnak éreztem magam. A cél pedig nyilvánvaló egy olyan csapatnál, mint az ART - már alig várom, hogy megkezdjem a munkát!"

_r3i7436_4371284.jpg

"Az ART Grand Prix már évek óta figyelemmel kísérte Jake pályafutását, és meggyőzött minket. Tavaly ő volt a vezéralkat a Hitech F3-as csapatánál, amellyel több éve tart együttműködésünk, és örömmel tölt el minket, hogy adhatunk neki egy második esélyt a GP3-ban. Jake egy remek tehetség, akire számíthat a csapat, ha a bajnoki címek megőrzésében való segítségről van szó" - mondta az ART közleményében Sebastien Philippe, a csapat elnöke.

Hughes csapattársai a Forma-3-as Európa-bajnokságot a tavalyi évben pont előtte záró Ferrari-akadémista, Callum Ilott, valamint a Force India Forma-1-es csapatának kötelékébe tartozó Nikita Mazepin lesznek.

Így fest a GP3 2018-as mezőnye az újabb bejelentést követően:

  • ART Grand Prix: Callum Ilott, Nikita Mazepin, Jake Hughes
  • Campos Racing: Simo Laaksonen
  • MP Motorsport: Niko Kari

Fotó: GP3 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5013581275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása