FE - ELTÖRÖLTÉK A BOKSZUTCAI MINIMUMIDŐT

20171203131143dsc2719.jpg

A marrákesi ePrix-től kezdve már a bokszutcában is a gyorsaság lesz a lényeg, akárcsak a versenypályán.

Mint az ismeretes, a 2014 őszén elindult Formula-E-ben a nagyságrendileg 45-60 perces futamok felénél a versenyzőknek ki kell állniuk a depóba autócserére, miután az akkumulátorok még nem képesek egy komplett versenytáv teljesítésére. Azonban elkerülvén azt, hogy a csapatok és a versenyzők túlságosan siessenek, a Nemzetközi Automobil Szövetség minden egyes versenyhétvégére meghatározott egy minimumidőt, amit ilyenkor a bokszutcában kellett tölteni.

De ez a rendszer egészen mostanáig élt, ugyanis az FIA most már meggyőződött afelől, hogy a csapatok képesek igenis hatékonyan levezényelni az autócseréket, így a soron következő, marrákesi futamon már nem lesz korlátozva, hogy mennyi időt kell legalább a bokszutcában tölteni. Ennek köszönhetően már nem csak a pályán, hanem az autócserék alkalmával is kiélezett versenyt láthatunk majd, amely során minden egyes másodperc számítani fog - ez a szombati futamon egy új színt fog jelenteni az elektromos formulaautós bajnokság amúgy is rendkívül izgalmas küzdelmeiben, mivel változatosabb bokszkiállási időkre és nagyobb, a bokszutca kijárata felé irányuló hajszára számíthatunk.

A regnáló bajnok, az Audi Sport Abt Schaeffler színeiben versenyző Lucas di Grassi pozitívnak érzi a változtatást, ám nem érti, hogy miért kellett ilyen sokáig elhúzni ezt a döntést: "Nyilván a koncepció mellett vagyok, de ha egy ilyen kaliberű döntést hoznak, azt a szezon kezdete előtt kellett volna meghozniuk. Hiszen ebben az esetben lehetőség lett volna arra, hogy optimalizálhassuk a dolgokat, de így mindenkinek egy lutri lesz az egész. Emiatt pedig biztosan mindannyiunk élete nehezebb lesz Marrákesben."

20171202131324580a8119.jpg

"A jelenleg használt biztonsági övek olyanok, mint amilyenek manapság a legtöbb együléses autóban vannak. Az LMP- vagy GT-autókban egy teljesen más becsatolási szisztémát használnak, amely egyszerűbb és hatékonyabb. Egy biztos, soha nem fogok kockáztatni azzal, hogy ne legyen bekapcsolva megfelelően a biztonsági övem. Azonban ezeket a biztonsági öveket nem a gyors autócserékre tervezték, ugyanis ha egy szerelő nem megfelelően vagy túlságosan kapkodva, akkor a komplett folyamatot elölről kell kezdenie - ez viszont plusz 15-20 másodpercet jelent. Ez a játék része, de nem kéne, hogy része legyen a verseny elvesztésének." - fejtette ki a hirtelen változtatással kapcsolatos aggodalmait a brazil versenyző.

Sam Bird, a DS Virgin Racing pilótája, aki jelenleg két futam után vezeti a bajnokságot, vegyes érzésekkel nyilatkozott a motorsport.com hasábjain a változásról, kifejtve az azzal kapcsolatos aggodalmát, hogy egyes versenyzők talán hajlamosak lesznek túlságosan is kockáztatni, csak azért, hogy időt nyerjenek: "Az izgalmak és a rajongók szempontjából mindenképpen látom értelmét a dolognak, azonban annak biztonságossága nem valami ideális szerintem. Nincs semmi, ami megállíthatná a versenyzőket abban, hogy mellőzzék az alsó biztonsági övek becsatolását időnyerés céljából - emiatt pedig ez az egész rendkívül veszélyessé tud válni..."

Január 13-án, szombaton megrendezésre kerül a negyedik Formula-E-szezon harmadik versenye, amelynek a marrákesi pálya ad ugyebár otthont. A "hétvége" menetrendje a következő, természetesen magyar idő szerint:

  • 09:00-09:45: Első szabadedzés
  • 11:30-12:00: Második szabadedzés
  • 13:00-14:00: Időmérő edzés (felvétel: 16:00, Eurosport 1)
  • 17:00-18:00: Futam (Élő: Eurosport 1)

FRISSÍTÉS: Mégis lesz a marrákesi ePrix-n bokszutcai minimumidő, a szabálymódosítás bevezetését a chilei versenyig halasztották.

FE - MÉGIS LESZ MARRÁKESBEN BOKSZUTCAI MINIMUMIDŐ

A csapatok addig lobbiztak az FIA-nál, amíg el nem érték a szabálymódosítás bevezetésének elhalasztását.

Fotó: Mark Sutton/LAT/Formula-E Media, LAT/Formula-E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6613567501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása