ROC - SZIMULÁTOROS BAJNOKSÁG A BAJNOKOK TORNÁJÁN

eroc_web_3.png

A világ legjobb online játékosai közül öten meghívást kapták Szaúd-Arábiába, ahol minden idők első "e-Bajnokok Tornáját" fogják megrendezni.

Mint az ismeretes, február 2-3-án a Szaúd-Arábiai Királyságban, a King Fahd Nemzetközi Stadionban rendezik meg a következő Bajnokok Tornáját, amelynek nevezési listája ideáig olyan neveket tartalmaz, mint Juan Pablo Montoya, Helio Castroneves, Ryan Hunter-Reay, Josef Newgarden, Tom Kristensen, Petter Solberg, David Coulthard, valamint Lando Norris.

Azonban most először nem csak az igazi autóversenyzőkről fog szólni az esemény, ugyanis a szervezők pénteken bejelentették, hogy megrendezésre kerül az első eROC, amelyre öt ismert és eredményes szimulátorost hívtak meg. Az öt fő között ott van a McLaren World’s Fastest Gamer 2017-es győztese, Rudy van Baren, az F1 eSports első bajnoka, a mindössze 18 esztendős Brendon Leigh, a Project CARS háromszoros világbajnoka, Kevin Leaune, az iRacing Blancpain GT3 Sprint bajnoka és egyben az F1 2017 és az Assetto Corsa többszörös csúcstartója, Enzo Benito, illetve a 2017-es eWTCC-bajnok Alexander Dornieden.

eroc_web.jpg

Az eROC logója.

Sőt, két versenyzőnek lehetősége lesz pályára is lépni, egyénileg, valamint a Nemzetek Kupáján a "Team Simracing All Stars" csapatban. Az egyik szerencsés, mint a világ leggyorsabb gamere, Van Baren, míg a másik az Assetto Corsa játékban megmérkőzve a többi négy játékos közül fog kikerülni az eROC első bajnokaként.

"A World's Fastest Gamer olyan ajtókat nyitott ki a számomra, amelyeket korábban még csak elképzelni sem tudtam. A szimulátorversenyzői munka csak a jéghegy csúcsa. Az, hogy virtuális bajnokként a valós világ bajnokai ellen versenyezhetek, egy álom számomra." - nyilatkozta a holland Van Buren.

Fotó: ROC sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr113553653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása