F1 - SZIGORÍTJÁK A SZABADEDZÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEIT

alfonso_celis_jr_f1_grand_prix_hungary_practice_trpbswb6ukyx.jpg

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) módosított a Forma-1 szuperlicenszre vonatkozó szabályokon. Mostantól kezdve a versenyzők számára nehezebb lesz az, hogy indulhassanak a szabadedzéseken.

Eddig a szabadedzésen való részvétellel kapcsolatosan csupán két kikötése volt, mégpedig azok, hogy a versenyző két nap alatt teljesítsen 300 kilométert, illetve helyes válaszokat adjon a sportszabályzatban leírtak kapcsán feltett kérdésekre. Ez az egyszerű rendszer több csapatnak is kapóra jött az évek folyamán, ugyanis több olyan eset is volt már, hogy egy adott csapat jól járt azzal, hogy egy ifjonc pilótának lehetőséget biztosított - ez jelenthet némi anyagi juttatást vagy egy gyártó kötelékében lévő pilóta esetén komoly mértékű motorkedvezményt.

2018-tól azonban már nem lesz olyan könnyű ifjoncokat protezsálni a szabadedzésekre, ugyanis az FIA a meglévő feltételek mellett újabbakat szabott ki. Mostantól a potenciális indulónak vagy hat teljesített Forma-2-es futamot, vagy az előző három évből - a néhány évvel ezelőtt bevezetett, és pár hónapja nehezített rendszerben - 25 megszerzett szuperlicensz-pontot kell felmutatnia az előző három évből.

Igaz, ezeknek a feltételeknek is megfelelt a legtöbb harmadik számú versenyző, egy kivételével, aki pedig Alfonso Celis Jr. S habár Sean Gelaelnek sincs meg a 25 pontja, a GP2-ben / Forma-2-ben 53 versenyen állt rajthoz az elmúlt három szezonban. 

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8413517503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása