WTCR - HOGYAN TOVÁBB?

2017-2017_hungaroring_saturday---59_norbert_michelisz_69.jpg

Több, a WTCC-ben és/vagy a TCR-ben indult versenyzőt, valamint a M1RA csapatvezetőjét, Bári Dávidot is megkérdeztük a két bajnokság egyesüléséről és az annak kapcsán felmerült aggályokról.

Múlt héten szerdán, az FIA Motorsport Világtanács (WMSC) párizsi ülése során eldőlt a Túraautó Világbajnokság jövője – ahogyan arra a korábbi hetekben elterjedt spekulációk alapján számíthattunk, végül az a döntés született, hogy egyesül a WTCC és a TCR a következő két évben, és az utóbbi széria autóival, Túraautó Világkupa néven fog futni.

Azonban egyelőre még több részlete sem tisztázódott a fúziónak, a csapatok és a versenyzők aggodalmait pedig tovább növeli a meglehetősen borsos, 150 ezer eurós nevezési költség, valamint a 26 fős létszámkorlát, és még sorolhatnánk. A kialakult, ám nem éppen egyszerű szituáció kapcsán, egy nemzetközi sajtóösszefogás keretein belül kikértük több olyan versenyző véleményét, akik korábban a WTCC-ben és/vagy a TCR-ben versenyeztek, valamint az utóbbi széria csapatbajnokságában már az első évben a csúcsra törő M1RA vezetőjét, Bári Dávidot is.

2017-2017_salzburgring_race_1---70_mato_homola_180.jpg

A legfőbb kérdés az, hogy az átállásra egyáltalán van-e elegendő idejük az érdeklődőknek, hiszen már majdnem december közepét írunk, amikortól is már lehet nevezni a WTCR 2018-as szezonjára, amely - minden emberi számítás szerint - tavasszal veszi majd kezdetét. Ezzel kapcsolatosan megoszlanak a vélemények, de magában a koncepcióban bíznak az érintettek.

„A jelenlegi TCR-csapatoknak nyilván könnyebb dolguk lesz az alkalmazkodás során, igaz, néhányan nem ismernek minden egyes pályát a jövő évi versenynaptárból. A WTCC-s istállónak csupán a TCR-autókkal kell majd megbarátkozniuk. Ugyanakkor, némi teszteléssel nem hinném, hogy ez az egész komolyabb problémát jelentene a számukra.” – nyilatkozta Alain Menu, aki még jóval a TC1-es éra kezdete előtt versenyzett a WTCC-ben, azonban a Subaru és Hyundai projektje révén rendelkezik TCR-tapasztalattal.

2017-2017_dubai_friday---33_alain_menu_37.jpg

„Ha a két bajnokság legjobb tulajdonságait egybe gyúrják össze, annak egy nagyszerű szériát kéne eredményeznie ahhoz, hogy megnőjön iránta az érdeklődés, valamint több rajongó kövesse. Amik az egyesülés ellen szólnak, azok a megemelkedett költségek, valamint esetleg a 26 autós limit… Ez gondot okozhat néhány csapatnak és versenyzőnek, de úgy vélem igazából, hogy nem is lenne meg mindnyájuknak a szükség büdzsé.” – összegezte a svájci a véleményét a fúzióról, illetve a 26 fős létszámkorlátozásról.

Kevin Gleason -, aki korábban több futamot is nyert a TCR-ben, idén pedig az RC Motorsport Ladájával teljesíthetett egy majdnem teljes szezont a Túraautó Világbajnokság mezőnyében - szerint mégsem lesz annyira könnyű dolga az alakulatoknak: „Határozottan kijelenthető, hogy az utolsó pillanatokban kaptuk meg a hírt, amely nehézséget jelent majd a csapatoknak és a pilótáknak az új szezonra való felkészülésben. Azonban ez jellemző a versenyzés és a motorsport világában azért, hogy minden el legyen rendezve. Ráadásul, a legtöbb embernek mindez nem lesz újdonság.”

„Ugyanakkor azt gondolom, hogy a WTCC és a TCR összeolvadása egy nagyszerű dolog. Annak révén meg izgalmas versenyekre számíthatunk, hogy bármely autóval van esélyed a győzelemért harcolni.”

flf_03717005_10722.jpg

Az amerikai emellett nem talál kivetnivalót a korlátozott nevezésszámban sem – sőt, felfedezte az egyik előnyét is ennek az újító jellegű módosításnak: „Nem gondolom azt, hogy a 26 autós korlát bármilyen problémát is jelentene. A vendégindulókkal minden hétvégén 28 autó lehet majd a rajtrácson – ez pedig csak tovább erősíti a ’minőség a mennyiség felett’ elvet. Ugyanis, ha több autót indítasz, az több sárga és piros zászlós megszakítást okozhat, ami nem annyira mókás…”

Gleason szerint nem is lett volna más, ideális megoldás a WTCC életben tartására – ezzel kapcsolatban a következő gondolatok hangoztak el az amerikai részéről: „Úgy hiszem, ez volt az egyetlen opció a WTCC megtartására, és ebből mindkét fél profitálni fog. Még legalább két évig továbbra is az Eurosport fogja promótálni a szériát, amely lehetővé teszi a TCR számára, hogy a regionális bajnokságait felépítve és azokra fókuszálva minden eddiginél erősebbé tegye a platformját.”

Kifejtette véleményét Nagy Dániel is, aki az elmúlt másfél évben a világbajnoki mezőnyben indult, de a nemzetközi széria sem ismeretlen számára, a 2015-ös spielbergi és a 2017-es mogyoródi versenyhétvégén való részvételének köszönhetően.

03717005_1380.jpg

„Sokáig úgy gondoltam, hogy a háttérben mégis egyéb megoldáson dolgoznak, bár nemigen kommunikált bármiről is a WTCC vezetősége. Aztán ahogy teltek a hetek és a versenyhétvégék, egyre egyértelműbb lett, hogy bizony, elkerülhetetlen a váltás. Azt gondolom, hogy nekem személyesen inkább kedvez ez a verzió, mint sem.” – kezdte értékeléssel a gondolatait Nagy, majd azt is elmagyarázta, hogy miért is örül annak jobban, hogy végül a TCR-specifikáció lett a befutó, még ha technikai szempontból a TC1 magasabb szinten is járt:

„Versenyeztem másfél évet a világbajnokság mezőnyében, de egyszer nem éreztem úgy, hogy valóban esélyes technikám van ahhoz, hogy felvegyem a versenyt a többiekkel. Két évvel elmaradott fejlesztésű TC1-es Hondával kezdtem, amely ugyanúgy volt súlyozva, ahogyan a gyári autók. Kvázi egy elöregedett, lassabb autóval kellett sokszor maximumsúlyon mennem – azaz, általában 70-80 kilóval voltam nehezebb, mint a nagyjából megegyező évjáratú és teljesítményű Chevrolet-k.”

„Aztán átülhettem egy papíron új fejlesztésű autóba, amiről idő közben kiderült, hogy csak nyomokban tartalmaz valóban új alkatrészeket. Ennek ellenére papíron mi is Hondával versenyeztünk. A nézők többsége pedig nem tud különbséget tenni a fejlesztési eltérések között, persze ez nem is várható el.”

18b54e011c9bfe228ce6f87909aa462a.jpg

„Ezek a különbségek a TCR kategóriával végleg eltűnnek, vagy legalábbis erősen redukálódnak a csapatok és az autók között. Ettől függetlenül az a véleményem, hogy a TC1-es autók technikailag jóval a TCR felett jártak, és bizony ez a különbség nagyon is érződött a pilótafülkéből! Igazi adrenalinbomba!” – zárta a TCR mellett való érvelését a monzai futamon a pályafutása első világbajnoki pontját megszerző magyar, akitől azt is megtudakoltuk, hogy ő miképpen mentette volna meg a WTCC-t. Kérdésünkre így felelt:

„Technikai szemmel nézve számomra az álomforgatókönyv a TC1 folytatása lett volna, négy-öt gyártóval. Viszont, ha a saját karrieremet nézem, akkor bizony, a TCR-váltást preferálom.”

Ami pedig a megengedett, két bajnokság egybeolvasztásához képest alacsony maximális létszámot illeti, a kétszeres magyar bajnok autóversenyző is eleinte nem értette a dolgot, de aztán egy egészen konkrét választ kapott rá: „26 autó esetében egy repülőgéppel meg tudják oldani az autók és az egyéb konténerek szállítását, ám egy 27. esetében ez már nem lehetséges. Egy második gépet munkába fogni plusz kettő-négy autó kedvéért értelemszerűen nem lenne sem logikus, sem gazdaságos. Ezt elég biztos forrásból tudom, így számomra továbbá már nem tűnik különösnek. Ugyanakkor hallottam, hogy versenyenként lesz néhány (szám szerint kettő – szerk.) extra szabadkártyás beugrási lehetőség is, ami jól hangzik.

2017-2017_spa_race_1---09_attila_tassi_114_1.jpg

Francois Ribeiro, az Eurosport Events feje azt állítja, hogy a csapatok egyszerre kaptak meg a tájékoztatást a két széria egyesítéséről, és nem érkezett vissza semmilyen ellenvetés – bár, legutóbbi értesüléseink szerint nem nyerte el mindenki tetszését a módosítások. Bári Dávid, a TCR-bajnok M1RA vezetője felvázolta, hogy a Marcello Lotti-féle bajnokságban miképpen értesítették a csapatokat.

 „Mi nem tudjuk, hogy más csapatok pontosan mikor értesültek dologról. A TCR-es paddockban zajlottak beszélgetések erről az egyesülésről, és Marcello is igyekezett tájékoztatni minket. Ilyenkor nagy vonalakban beszélnek és feltételes módban, továbbá, természetesen amíg nincs aláírva az a bizonyos papír, nem szabad készpénznek venni a dolgokat.” – mondta Bári.

A váltás egyik leginkább feltűnő következményei közé sorolhatjuk azt is, hogy az eddig megszokott kettő helyett 2018-tól minden egyes versenyhétvégén három-három futamot fognak megrendezni, ráadásul, mindhárom versenyt másféleképpen fogják pontozni. (Az első futamon 27 pontot kap a győztes, a másodikon 25-öt, míg az utolsón 30-at.)

2017-2017_oschersleben_saturday---05_roberto_colciago_38.jpg

Azonban ez nem csak nekünk, valamint a szurkolóknak, hanem például Bári Dávidnak is meglepetést okozott: „Az igazi meglepetés talán a háromversenyes formátum volt - nem tudom, hogy arról ki lett megkérdezve, de igazából ez a promóter feladata, hogy eldöntse, hiszen neki van meg a legtöbb információja ahhoz, hogy megítélje, mi a legjobb a bajnokságának. Ha minket megkérdeznek, nem bólogattunk volna arra a kérdésre, hogy szeretnénk-e a költségeket ilyen módon emelkedni látni a TCR Nemzetközi Szériához képest.”

Bári arra is rávilágított a Motorzaj.hu-nak nyilatkozva, hogy miért NEM bizonyult jó döntésnek az, hogy egy futammal több lesz egy fordulón, ami miatt az egész szezonban összesen 30 versenyt fognak lebonyolítani: „A hétvégén futott kilométerek számának növekedése érzékenyebben érint (mint a kissé kaotikus pontozási rendszer – szerk.), mert növeli az autó futtatási költségeit, illetve, mivel sűrűsödik és két napra zsúfolódik be a program, csökken az események közötti felkészülések időtartama. Ez azt jelenti, hogy nagyobb stábra van szükség ahhoz, hogy azokat a kötelező ellenőrzéseket és beállításokat el tudjuk végezni, amelyek szükségszerűek az eredményességhez. Ez a tény, a nevezés, a logisztikai költségek és az autó futtatási költségeinek növekedése miatt, nem tévedünk sokat, ha azt mondjuk, hogy a mi költségeink majdnem megduplázódnak.”

Míg csapatfenntartási és anyagi szempontból nem lesz éppen túl kedvező a plusz egy verseny, a pilóták mégis lelkesednek érte, sőt, többen is párhuzamot vontak ilyen szempontból a WTCR és a Brit Túraautó Bajnokság (BTCC) között – utóbbi szériában ugyanis immár hosszú-hosszú évek óta sikeresen üzemel a háromfutamos szisztéma.

2017-2017_zhejiang_race_1---33_alain_menu_225.jpg

„A hétvégenkénti háromversenyes rendszer jól működik a BTCC-ben -, habár ott mind a három futamot vasárnap rendezik -, szóval miért ne? Igaz, a költségekben ez egy jelentős növekedést jelent majd. Ami a különböző pontosztásokat illeti, szerintem kifejezetten zavarók, és semmi értelmük sincs!” – mondta Menu.

A BTCC-ben használnak hasonló lebonyolítási rendszert, hozzáteszem, sikeresen. Bár, kétoldalú a dolog. Egyrészt növeli az ár-érték arányt, hiszen az utaztatás, a szállítás és még számos költség megegyezik a két- és a háromfutamos lebonyolítás esetén is. Ugyanakkor emberileg, főleg a szerelőknek komolyabb kihívást jelent majd.” – emelte ki a módosítás negatív oldalát Nagy Dani, majd kitért a pozitívra is:

„Én versenyzői szemmel azt látom, hogy kiutazok nagyon messze egy versenyhétvégére és akár 40%-kal többet tudok autóban ülni, mint eddig. Ez remekül hangzik, Kiss Norbival (a Kamion Európa-bajnokság kétszeres bajnokával – szerk.) beszélgettem anno ezekről, hisz náluk négy verseny és két időmérő van egy hétvégén, ezért rengeteg versenykilométer kerül a pilóta kezébe és ez jó dolog."

2017-2017_hungaroring_saturday---80_daniel_nagy_9.jpg

„A pontrendszer szerintem túl lett picit bonyolítva, bár látom a logikát benne. Szerintem nehezen lesz követhető a nézők számára.” – véleményezte a megreformált pontrendszert a 19 éves versenyző.

„Véleményem szerint a háromversenyes formátum inkább pozitív. A fő negatívuma az, hogy megnöveli a költségeket, de úgy gondolom, mindenki mindent meg fog tenni ennek áthidalása érdekében. Amikor rengeteg időt és energiát ölsz abba, hogy a világ körül versenyezz, minden egyes hétvégétől talán a maximumot kapod vissza. Ez eléggé nehéz lesz a túraautózásban, úgyhogy a versenyzőknek egyenleteseknek kell lenniük, valamint vigyázniuk kell a technikára a hétvégékén.” – vélekedett szintén inkább pozitívan a témában Gleason.

Ami a jövő évi részvételi esélyeket illeti, a Hyundainál még arra várnak, hogy több részlet is napvilágot lásson a WTCR-ről, legalábbis erre lehet következtetni Menu nyilatkozatából: „Lehet, hogy lehetőségem lesz arra, hogy a Hyundai-jal versenyezzek, de úgy vélem, mindenki a versenynaptárra vár, illetve egy jobb ötleten dolgoznak, ami a WTCR-ben való versenyzés költségeit illeti, mielőtt még bármi mellett is elköteleznék magukat.”

03717011_7554.jpg

Gleason pedig egyelőre csak célokról tud beszélni: „Nehéz megmondani, hogy ott leszek-e a WTCR rajtrácsán. Nyilván ez a célom 100 százalékosan, de felmérem az egyéb opciókat és lehetőségeket is. Ahhoz pedig jókora szerencsére is szükségem lesz, hogy idejében összerakjak valamit a szezonra. Ha ott is leszek a rajtrácson, biztos vagyok benne, hogy az utolsó pillanatokban fog arra fény derülni.”

2018 kapcsán Bári Dávid is felvázolta a részvételi esélyeket, illetve többek között azt is, mi lehet még alternatíva a M1RA számára a folytatásban: „Tulajdonképpen a bajnokság, ahol versenyeztünk és ahol csapatbajnoki címet szereztünk, az megszűnt. Számomra a legfontosabb továbbra is az, hogy azokkal az emberekkel dolgozhassunk együtt jövőre is, akik idén a M1RA-t alkották. Hihetetlen ajándék és borzasztó jó érzés tudni azt, hogy lehet így egy csapatban egy közös célért küzdeni. Élvezzük, amit csinálunk és büszkék vagyunk rá, hogy M1RA-sok lehetünk. Az én feladatom pedig az, hogy ezt fenntartsam és hogy a csapatot együtt tartsam.”

„Ebben a TCR kategóriában eddig is léteztek olyan regionális vagy nemzeti sorozatok, illetve folyamatosan alakultak újak, ahol hasznosíthatjuk a megszerzett tudásunkat és tapasztalatunkat. De léteznek más kategóriák is és a motorsporton kívül is lehet szép kihívásokat találni ezekkel az emberekkel. Ha holdjáró tervezésére találjuk meg a finanszírozást, akkor a Holdra fogunk eljutni ezzel a csapattal.”

2017-2017_salzburgring_race_2---m1ra_7.jpg

„Nyilvánvalóan szeretnénk mindig a legjobbak között a legjobbak ellen a legjobb eredményeket elérni. Olyan hihetetlen szezon után, mint az idei, nehéz nem újabb teljesíthetetlennek tűnő álmokat kergetni, de szeretnénk reálisan látni az esélyeinket, ezért azt kell, hogy mondjam, nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Ebben az időszakban is az a fontos, hogy mi úgy érezzük, mindent megtettünk a céljaink elérésének érdekében. Nem fogunk másokat hibáztatni, ha a WTCR 2018-ra nem jön össze.”

Fotó: TCR Media, WTCC Media (Frederic Le Floc'h, Jean Michel Le Meur, Clement Luck, Alexandre Guillaumot / DPPI)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7613498617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.12.15. 09:30:18

Nem olyan érzés, mintha direkt akarta volna a FIA kinyírni a től erőssé (és az F1-re veszélyessé) váló WTCC-t?
Kicsit az a fíling, mint a WTC idején...

Ez így rossz mindenkinek, a csapatoknak, a gyártóknak és a versenyzőknek is.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása