MIKULÁSGYÁR GRAND PRIX A HUNGARORINGEN

image002_18258.jpg

Az idei évben immár a mogyoródi versenypálya is részese volt Mikulásgyár kezdeményezésnek - ennek keretein belül vasárnap megrendezték a Mikulásgyár Grand Prix-t, amelyen természetesen hazánk legkiemelkedőbb autóversenyzői mellett a gyerekeké volt a főszerep.

Mindössze már csak két hét választ el minket a karácsonyi ünnepektől, s mint tudjuk, ez az időszak a szeretet és az ajándékozás mellett a jótékonyságról is szól. Utóbbiból 2017-ben már a magyar autósport is jócskán kivette a részét, ugyanis a Hungaroring csatlakozott a hazánkban már-már tradicionálisnak mondható Mikulásgyár kezdeményezéshez. A mogyoródi aszfaltcsík -, amely először 1986-ban rendezett Forma-1-es Magyar Nagydíjat - egy ajándékgyűjtő pontot is létesített a területén, továbbá megrendezte december 10-én, vasárnap a Mikulásgyár Grand Prix-t, amelyből a mostani volt az első, és remélhetőleg nem az utolsó.

image003_18234.jpg

A program természetesen elsősorban a gyerekekről szólt, így annak a fő eseménye is a nekik, a Hungaroring célegyenesében rendezett akadályverseny volt. Emellett számos más szabadtéri szórakoztató program fogadta a szüleikkel kilátogató csöppségeket, mint például kisvonatozás, Hop-on, Hop-off busszal való pályabejárás, terepjárós kirándulás a hungaroringi erdőkben, illetve karácsonyfa díszítés a paddockban egy tűzoltóautó emelőkosaráról. A fűtött bokszokban pedig részeg-szemüveges vezetés, kerékcsere-szimulátor verseny, valamint Mikulás-kereső verseny fogadta az érdeklődőket, sőt, egy valódi, tűzpiros Ferrari, valamint a Gender Racing Team két Formula-Renault-ja is ki volt állítva.

image030_18254.jpg

Minden bizonnyal viszont a gyerkőcök számára az jelenthette a legnagyobb boldogságot, hogy Magyarország legjelesebb autóversenyzőivel találkozhatott, személy szerint Michelisz Norbival, a Túraautó Világbajnokság idei ezüstérmesével, a kétszeres Kamion Európa-bajnok Kiss Norbival, a Dakar Ralira készülő Szalay Balázzsal, akik még ételt is osztottak nekik. Rajtuk kívül az eseményen még jelen a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) és immár az FIA Off Road Bizottság elnökeként is tevékenykedő Oláh Gyárfás, valamint a Hungaroring elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt. Hangulatfelelősként meg Rákóczi Ferenc, a Rádió 1 reggeli műsorának egyik műsorvezetője, kommentátorként pedig Szujó Zoltán, a M4 Sport Forma-1-es kommentátora bukkant fel a helyszínen.

image036_18219.jpg

„A gyerekek nagyon bátrak és elszántak, ami nem csupán a futóverseny során derült ki, hanem akkor is, amikor habozás nélkül beszálltak a tűzoltó-autó kosarába, hogy feldíszítsék a Ring karácsonyfáját. Bevallom, bíztam benne, hogy nekem ezt nem kell megtennem, mert tériszonyom van. Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam ehhez a kezdeményezéshez, s hogy játékos formában az ő figyelmüket is felhívhattuk a közlekedésbiztonság fontosságára” - osztotta meg gondolatait a hungaroring.hu-n megjelent sajtóközleményben Michelisz, aki az eseményre közvetlenül Párizsból, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) díjátadó gálaestjéről érkezett meg.

image049_18248.jpg

„A Hungaroring számára fontos a társadalmi szerepvállalás, a szezon során jó néhányszor szervezünk olyan aktivitást, amelynek a főszereplői gyerekek, s most is jó érzés volt látni, mekkora örömet szereztünk a családoknak. Bár a kisvonat szokatlan jármű a Hungaroringen, látva a sikerét, lehet, hogy állandósítjuk” - vette viccesre a figurát Gyulay Zsolt, aki örömmel nézte a sok, boldogságtól csillogó tekintetet a pozitív sugallatú rendezvényen.

image056_18280.jpg

„Én még mindig hiszek a Mikulásban” - nyilatkozta mosolyogva Kiss Norbert, akinek az álláspontján osztozott Szalay Balázs, aki azt is elárulta, hogy mind a napig kiteszi a csizmáját az ablakba, és idén is kapott bele egy csokoládéból készült Mikulást. A nagy népszerűségnek örvendő terepralis emellett azt is elárulta, hogy a sivatagban már nem meri elől hagyni a csizmáját, ugyanis volt már úgy, hogy másnapra beleköltözött egy skorpió...

A hungaroringi Mikulásgyár-gyűjtőpontnál még december 22-ig van lehetőség tartós élelmiszer, tisztító- és tisztálkodási szerek, illetve jó állapotú ruhák, játékok és könyvek lehelyezésére, hétfőtől szombatig 9 és 17 óra között. 

Fotó: Hungaroring Média | Felhasznált forrás: hungaroring.hu

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6413470667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása