F1 - RAJTSZÁMOT VÁLASZTOTT CHARLES LECLERC

24312871_1513490315365096_378823551918078907_n.jpg

Az Alfa Romeo Sauber F1 Team színeiben, a következő szezonban bemutatkozni készülő Charles Leclerc kívánságlistáján végül a harmadik szám volt szabad.

Charles Leclerc-t, a GP3 2016-os és a Forma-2 2017-es bajnokát a jövő egyik nagy ígéreteként tartják számon, ezért is fogadták sokan örömteli módon, amikor az Alfa Romeóval a 2018-as szezontól "összebútorozó" Sauber bejelentette őt, mint a csapat egyik főállású versenyzőjét, a csapattársa pedig a svéd Marcus Ericsson lesz.

Már akkor szárnyra kaptak a pletykák, miszerint Leclerc a #16-os rajtszámot használhatja majd, amikor az Alfa Romeo dizájnleleplezése alkalmával a bemutatóautó oldalán ez a szám jelent meg. Nem sokkal később pedig maga a hinwili együttes erősítette meg a monacói versenyző választását.

24232947_1513492422031552_518687218443295300_n.jpg

Pénteken este, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) díjátadó gálaestjén a motorsport.com-nak elárulta, hogy a #16-os igazándiból a harmadik opció volt a szövetségnek leadott kívánságlistáján, miután az első kettő már foglalt volt a 2007-es világbajnok, Kimi Räikkönen, illetve a Toro Rosso újonca, Pierre Gasly által.

"Először a #7-est akartam a rajtszámomnak, de az már Kimié volt. Utána a #10-esre esett a választásom, de amikor Pierre bemutatkozott a Forma-1-ben, ezt a számot választotta. Ezt követően a #16-ost választottam a születésnapom után, továbbá amiatt, mert nem tudtam más, jobb opciót. Továbbá, egy meg hat az hét, amely a kedvenc számom." - magyarázta az FIA Év Újonca-díjat megnyerő Leclerc azt, hogy miképpen esett a választása a #16-osra. (Érdekesség, hogy keresztapja, a néhai Jules Bianchi első választása is a #7-es lett volna, amikor 2014 előtt bevezették az egyéni rajtszámokat., és csak a negyedik (!) opciója volt a #17-es.)

23561326_1493504690696992_4324044641750877028_n.jpg

A globális szakportál emellett a kitűzött elvárásokról és célokról is kérdezte Leclerc-t, de a fiatal monacói szerint balgaság lenne ilyenekről beszélni, amíg sor nem kerül az első tesztekre a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán, jövő februárban.

"Nehéz bármiféle elvárást kitűzni a Forma-1-ben, amíg nem gördülsz pályára az új autóval, és nem látod, mire képes. A nevelőszériákban még könnyebb volt bármiféle célt kitűzni és bármire is számítani, de a Forma-1-ben ez már jóval nehezebb, mivel számottevően nagyobbak a különbségek az autók között. Az új erőforrás már alapvetően egy előrelépés lesz. Persze, abban is bízom, hogy az autóval is meg tudunk tenni egy lépést előre, de ez attól függ, hogy mekkora fejlődésre képes a többi csapat - ez az, amit látnunk kell." - zárta gondolatait a monacói.

Fotó: Sauber F1 Team / Facebook

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8413467769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása