SUPER GT - HIVATALOS: BUTTON VISSZATÉR 2018-BAN A VERSENYZÉSHEZ

gta-1706-052.jpg

2009 Forma-1-es világbajnoka, Jenson Button teljes szezont fog teljesíteni a japán sportautós bajnokságban.

Button annak lévén, hogy 2000 és 2016 között állandó versenyzőként volt jelen a Forma-1-ben, egy rendkívül tapasztalt versenyzőnek számít. Azonban 2016 végén bejelentette, hogy a száguldó cirkusztól visszavonul, azonban egy jövőben egy japán vagy egy amerikai bajnokságban még visszatérhet - ez a vágy pedig a versenyzésben tartott szünet során csak felerősödött.

Végül Japánra és a Super GT bajnokságra esett a brit versenyző választása - erősítették meg a hírt a Honda évzáró eseményén, a Honda Racing Thanks Days-en, Motegiben. Az egyelőre még kérdéses, hogy kivel fog osztozni a japán manufaktúra versenygépén Jenson Button, de nincs miért sietni, ugyanis csak április 7-8-án, Okayamában fog elrajtolni a japán Super GT 2018-as idénye.

A bajnokság már nem teljesen ismeretlen a 2009-es Forma-1-es világbajnok számára, mivel idén rajthoz állt a szezon fénypontjának számító suzukai 1000 kilométeresen. Azonban a szerencse rendre elpártolt az egysége mellől, így a futamot kategóriájuknak a hátsó traktusában zárta.

A Super GT-ben a Honda mellett még ott van két másik japán márka, a Lexus és a Nissan. 

Fotó: Super GT Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7813412553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása