WTCC - MICHELISZ-SZURKOLÓK FENYEGETTÉK MEG HALÁLOSAN MULLERT

03717016_5728.jpg

Pénteken, Katarban a négyszeres világbajnok Yvan Muller elárulta, hogy jó néhány Michelisz Norbi-rajongó megfenyegette őt, miután bejelentették, hogy indul a Volvóval a szezon utolsó versenyhétvégéjén.

Mint az ismeretes, kedden, azaz két nappal az idei utolsó WTCC-forduló kezdete előtt jelentette be a Volvo, hogy Yvan Muller veszi át Nestor Girolami helyét, hogy segíthesse a listavezető Thed Björköt a világbajnoki címért vívott hajszában.

Ez azonban - indokolatlanul nagy - negatív visszhangot váltott ki Michelisz Norbi egyes szurkolóiban, akik a tavalyi katari fordulón történtek okozta sebeket feltépve az interneten keresztül nem csak üzentek, hanem konkrétan halálosan megfenyegették a Túraautó Világbajnokság történetének valaha volt legeredményesebb versenyzőjét - a sorozatos atrocitásokról maga a francia pilóta nyilatkozott, a katari időmérő edzés előtt:

"Amióta megjelent az arról szóló közlemény, hogy versenyezni fogok Katarban, számos Norbi-rajongó és a negatív kommentjeik célpontjává váltam. Ezt egy bizonyos pontig még tudom is kezelni, ugyanis néha a szurkolók csak elragadtatják magukat egy kicsit. De amikor már olyan személyeskedő üzeneteket kapsz, amelyekben azt írják, hogy 'megölünk téged, megerőszakoljuk a feleségedet, és meggyilkoljuk a lányodat is', az szerintem már túllő azon a bizonyos határon. Sőt, ez már minden határon túl van. Az egy dolog, ha nekem címeznek ilyen üzeneteket, de amikor már az ember családját is belekeverik ebbe a dologba, azzal már nem tudok nagyon mit kezdeni... Emberek, ez csak egy sport, vagy inkább csak egy játék." - mesélte Muller a történtekről.

03717016_0636.jpg

"Remélem, ezt Norbi megérti apaként, és segít valamit ebben az ügyben." - zárta gondolatait a francia, aki a gyári Citroën tavaly év végi kiszállása óta a Volvónál dolgozik, mint tanácsadó és tesztversenyző.

Magyar idő szerint 19:20-tól és 20:35-től megrendezik az idei szezon utolsó versenyeit, amelyeket élőben közvetít az M4 Sport.

Zárásképpen egy megjegyzés: Ami a történteket illeti, a Braking News Motorsport csapata teljes mértékben elhatárolódik az efféle szurkolói megnyilvánulásoktól, sőt, kifejezetten ellenzi azokat. Ugyanis azt valljuk, hogy bármi is történt a múltban (jelen esetben elő lehetne hozni a 2012-es slovakiaringi vagy a 2016-os katari incidenst), minden, hangsúlyozzuk, minden versenyző megérdemli a minimális tiszteletet, független attól, hogy szeretjük-e az illetőt vagy sem. Jelen esetben pedig nem is voltak indokoltak a felháborodások, hiszen még el sem kezdődött a hétvége - persze, ezzel nem azt szeretnénk mondani, hogy létezik valami ezen a világon, amely indokolná, hogy nemhogy egy versenyzőt, de akár csak egy embertársunkat vagy annak a hozzátartozóit halállal fenyegessünk. Erre nincs mentség, nincs bocsánat. Szerencsére az oldalunkon nem észleltünk még ennyire durván pocskondiázó megnyilvánulásokat - eddig sem voltunk hívei ezeknek, és ezek után sem leszünk azok!

Fotó: WTCC Media (Jean Michel Le Meur, Francois Flamand / DPPI)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6613409349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása