F2 - MEGVAN A PREMA MÁSIK VERSENYZŐJE IS: DE VRIES LESZ GELAEL CSAPATTÁRSA

dpoixopx4aanvyi.jpg

Bejelentéssel kezdte a hetet a Prema Racing csapata - immár két csapat felállása teljes a 2018. évi Forma-2-es rajtrácson!

Kereken egy héttel ezelőtt erősítette meg az egyik pilótáját a tavalyi csapatbajnokságot megnyerő, az ideit meg a második helyen záró Prema Racing, Sean Gelael személyében. Hétfőn délelőtt pedig az olaszok a másik versenyzőjüket is ismertették, aki nem más, mint a McLaren juniorja, Nyck de Vries.

A 22 esztendős holland pilóta 2012-ben kezdett el együléses versenyautókkal versenyezni. Több évet lehúzott a Formula Renault 2.0-ban és a Formula Renault Alps-ban, ahol 2014-ben bajnokká koronázták, majd egy évvel később az összetett dobogón zárt a Formula Renault 3.5-ben. Tavaly a GP3-at a hatodik helyen zárta az ART Grand Prix színeiben, majd idén már a Forma-2-ben versenyzett. A hungaroringi fordulóig a Rapax alakulatát erősítette, amelynél a monacói sprintversenyen megszerezte pályafutása első győzelmét. A nyári szünet után azonban már a Racing Engineering autóját terelgette.

De Vries már a héten megkezdi a munkát új csapatánál, az Abu Dhabiban megrendezett szezonzáró utáni gyakorláson.

1280234b-3a4a-4139-82e4-68f31d27a737.jpg

"Örülünk, hogy sikerült szert tennünk Nyck szolgálataira a Forma-2 2018-as szezonjára. Kiemelkedőek a képességei, úgyhogy abban reménykedünk, hogy a Premával együtt képes lesz a legtöbbet kihozni a tehetségéből és harcolni a címért, mialatt segít nekünk abban, hogy remekül kezdjük a következő idényt. Már alig várom, hogy lássuk a pályán a nagyszerű, jól megválasztott pilótáinkat a pályán" - nyilatkozta a csapatfőnök, René Rosin.

"Először is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, akik érintettek voltak ezen lehetőség megvalósulásában. Örömmel csatlakozom egy olyan sikeres alakulathoz, mint amilyen a Prema, amelynek köszönöm a belém vetett hitüket. Már egy jó ideje ismertük egymást, emiatt nagyon izgalmas, hogy végül velük versenyezhetek, és már alig várom, hogy visszatérjek Olaszországba. Már nagyon várjuk az új kihívásokat a Forma-2-ben, hiszen a szervezők új autót mutattak be 2018-ra. Ez egy nagyon versenyképes bajnokság lesz, nyerjen a legjobb!" - olvashatóak De Vries szavai a Prema közleményében.

Rosinon és De Vriesen kívül Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója is kommentálta a hírt: "Nyck a McLaren pilótanevelő programjának egy értékes és népszerű tagja. Örülünk, hogy a Forma-2-ben folytathatja, megszilárdítva az előző évben nyújtott teljesítményét. A tapasztalata előny lesz 2018-ra, és helyt fog állni."

Az olasz csapaton kívül még a Carlin jelentette be a jövő évi versenyzőit, Lando Norris és Sergio Sette Câmara személyében.

Fotó: Prema sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1813398473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása