F1 - 2021-IG MARAD JEAN TODT AZ FIA ELNÖKE

jean_todt_fia_prize_giving_gala_hofburg_palace_rptkdturnvex.jpg

Harmadik, egyben utolsó ciklusát is a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöki posztján töltheti Jean Todt, miután nem akadt kihívója.

Jean Todt -, aki 2009-ben lett a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke - még májusban jelentette be, hogy szívesen maradna ebben a pozícióban további négy évre. A rivális jelentkezőknek egészen november 17-ig volt idejük arra, hogy benyújtsák jelentkezésüket. Azonban senki sem kívánt szembeszállni Todttal, így a december 8-i elnökválasztás csupán formalitás lesz.

"Számos ember -, aki rám adta le szavazatát - biztatott arra, hogy szálljak harcba az újabb mandátumért. Nagyon fontos ez, ugyanis ellenkező esetben sokkal könnyebb lett volna azt a döntést hozni, hogy nem indulok az újabb választáson, és távozom." - nyilatkozta az FIA kommünikéjében Todt.

A 71 éves szakember -, aki korábban, 1994 és 2007 között csapatvezető volt a Ferrarinál - 2021-ig marad az FIA élen, azonban utána mindenképpen új elnököt kell választani, ugyanis a szabályok egy elnöknek maximum három ciklust, azaz 12 esztendőt engedélyeznek. A franciának pedig ez lesz az utolsó négy éve.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5413352657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása