F1 - HAMILTON A DEPÓBÓL VÁG NEKI A BRAZIL NAGYDÍJNAK

f1_grand_prix_brazil_qualifying_opmwi4xinubx.jpg

A Mercedes megerősítette, hogy több új motorkomponenst is az időmérő edzésen balesetező Lewis Hamilton, aki a bokszutcából várhatja majd az idei utolsó előtti verseny kezdetét.

Meglepetésszerű fordulattal kezdődött szombaton a Brazil Nagydíj időmérő edzése: Lewis Hamilton már az első gyors körén kicsúszott, és összetörte a Mercedesét - így a frissen négyszeres világbajnokká koronázott versenyző idő nélkül és az utolsó helyen zárt. A brit még akkor, a csapatrádión elnézést kért a csapatától a hibáért, amely miatt megsérült az autó eleje és bal oldala.

Órákkal később a Mercedes megerősítette, hogy Hamilton nem fog felállni a rajtrácsra, ugyanis új motort kap, amely már az első büntetéssel járó, ötödik darabot jelenti a belső égésű motorból, az MGU-H-ból, valamint a turbófeltöltőből.

"Meglepődtem. Az autó egy kicsit pattogott. Amennyiben visszanézik a felvételeket, látható, hogy a kanyarban is pattogott. Amikor pedig pattog az autó, a padlólemez gyakran leér, és hideg gumikon és autóval ez gyakran előfordulhat. Nem mentem gyorsabban, mint korábban, de attól még ez az én hibám volt, s vállalom is a felelősséget érte." - nyilatkozta Hamilton a riportereknek az időmérő után.

Hamilton Crashes Out of Qualifying | 2017 Brazil Grand Prix

A shocker at Interlagos as world champion Lewis Hamilton crashes on his first flying lap - the first time since Belgium 2016 he's failed to make it out of Q1.

Ezután megkérdezték tőle, hogy kevésbé fájóbb-e a hiba annak tudatában, hogy már eldőlt a bajnokság - a kérdésre így felelt a 32 éves pilóta: "Ugyanazt érzem, mint ha a szezon másik pontján történt volna ez. Kevésbé fájóbb úgy, hogy már véget ért a bajnokság, viszont attól még rossz érzés. Egész évben nem hibáztam, és már azóta is eltelt egy kis idő, hogy utoljára a falba tettem az autót, de néha megesik az ilyen. De most, hogy már megtörtént, nem érdemes ezen csámcsogni. Minden, amit meg tudok tenni, az az, hogy felszegem a fejem, és megyek előre."

"Ideáig ez egy jó hétvége volt a számunkra, és nem fogok visszavenni a tempóból, és minden tőlem telhetőt meg fogok próbálni. De attól még ember vagyok. A bokszutcából fogok rajtolni, ami nem éppen a legizgalmasabb, de innen az utam már csak előre vezet." - értékelt Hamilton.

"Briliáns munkát végzett Valtteri. Nagyszerű kört futott Sebastian Vettel a Q3-ban, úgyhogy Valtterinek mindent ki kellett nyomnia az autóból, hogy megkaparintsa a pole pozíciót. Egy nehéz éjszakát követően nagyszerű jutalom professzionalizmusukért és odaadásukért azon csapattagjainknak, akik érintettek voltak a péntek esti incidensben. Nehéz időmérő volt ez Lewis számára, szokatlan volt látni, hogy nem futott mért időt." - mondta Wolff, Bottas pole-ját azon Mercedes-dolgozóknak ajánlva, akiket fegyveres rablók támadtak meg péntekesen este, amikor a szállásuk felé tartottak a pályáról. 

Magyar idő szerint 17 órakor fog elrajtolni az idei tizenkilencedik Forma-1-es futam, a Brazil Nagydíj, amelyet a másik Mercedes-pilóta, Valtteri Bottas fog megkezdeni az élről a két Ferrari-pilóta, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen elől.

Íme, a Brazil Nagydíj rajtsorrendje:

f1_2017_brazil_gp_rajtracs.jpg

Megjegyzések:
* - Daniel Ricciardo 10 rajthelyes büntetést kapott motorkomponens cseréje miatt.
**
- Lance Stroll 5 rajthelyes büntetést kapott a sebességváltó cseréje miatt.
*** - Brendon Hartley 10 rajthelyes büntetést kapott motorkomponens cseréje miatt.
**** - Pierre Gasly 25 rajthelyes büntetést kapott motorkomponensek cseréje miatt.
***** - Lewis Hamilton autójában több motorkomponenst is kicseréltek, a bokszutcából fog indulni.

Fotó: Zimbio | Táblázat: Braking News Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1713245291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása