F1 - ISMÉTELTEN KÁOSZ ALAKULT KI A HÁTRASOROLÁSOK MIATT

pierre_gasly_f1_grand_prix_mexico_qualifying_yj15t5lri3sx.jpg

Noha a Mexikói Nagydíj időmérő edzését követően úgy tűnt, hogy ezúttal végre egy átlátható rajtrácsot kapunk majd a vasárnapi futamra, de Daniel Ricciardo és Brendon Hartley rajtbüntetése alaposan megkeverte a kártyákat. 

Mint az ismeretes, Sebastian Vettel győzelmével zárult az idei 18. Forma-1-es kvalifikáció: a német versenyző a Red Bull hollandját, Max Verstappent és a Mercedes világbajnoki éllovas versenyzőjét, Lewis Hamilton előzte meg a pole pozícióért, amely a német versenyző pályafutásában jubileuminak bizonyult, ugyanis ma lesz az 50. alkalom, hogy az élről kezdhet meg egy versenyt.

Azonban ahogyan azt idén szinte már megszokhattuk, a rajtbüntetések alaposan megkavarták a rajtrács második felét, amelyről tiszta képet csak akkor kaphattunk, amikor a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy órával a verseny rajtja előtt közzétette a hivatalos rajtrácsot - egészen eddig a pontig mindenki bizonytalan volt a felállást illetően.

Ugyanis hátrasorolták Stoffel Vandoorne-t, Fernando Alonsót, Pierre Gasly-t, Daniel Ricciardót és Brendon Hartley-t is motorkomponensek cseréjéért, az alábbiaknak megfelelően:

  • A McLaren belga versenyzője, Stoffel Vandoorne 35 rajthelyes hátrasorolást kapotta hetedik energiatároló, a hetedik vezérlőelektronika, a nyolcadik MGU-K, a tizedik belső égésű motor, a tizenkettedik turbófeltöltő, valamint a tizenkettedik MGU-H beszerelése miatt.

  • A 2015-ös GP2-bajnok csapattársa, Fernando Alonso 20 hellyel kerül hátrébb a rajtrácson, miután bekerült az MCL32-esébe a kilencedik belső égésű motor, a tizedik MGU-H és a tizenegyedik turbófeltöltő.

  • Pierre Gasly autójába először az ötödik vezérlőelektronikát kellett beépíteni, majd a harmadik szabadedzésen történt műszaki blamáját követően a hetedik MGU-H-t, illetve a hatodik turbófeltöltőt is - mindez összességében egy 20 rajthelyes büntetést jelent a GP2-es bajnokságot a tavalyi évben megnyerő francia számára.

  • Daniel Ricciardo motorja még az Amerikai Nagydíjon romlott el, amelyet követően első ízben úgy döntöttek a Red Bull-nál, hogy a büntetés elkerülése érdekében egy régebbi belső égésű motort szereltek be az ausztrál RB13-asába. Azonban az ausztrál közel sem tudott emiatt acélos teljesítményt nyújtani, így helyi idő szerint vasárnap reggel a Milton Keynes-i alakulat inkább a csere mellett döntött. Ennek keretein belül az ötszörös futamgyőztes megkapta az idei hetedik MGU-H-ját, a hatodik V6-os motorját, valamint a hatodik turbófeltöltőjét, így Ricciardo összesen egy 20 pozíciós rajtbüntetéssel "gazdagodott".

  • Végül pedig az újonc Brendon Hartley is feliratkozott erre a listára, aki alatt a Toro Rosso-Renault az időmérő edzés második szakaszában romlott el. Az új-zélandi autójába bekerült a hetedik MGU-H, a hetedik belső égésű motor és a hatodik turbófeltöltő, így ő is kapott egy 20 helyes hátrasorolást.

A Mexikói Nagydíj este 20 órakor fog elrajtolni: a futam 71 körös lesz, és az M4 Sport élőben fogja közvetíteni.

Végül pedig íme a Mexikói Nagydíj rajtrácsa:

f1_2017_mexiko_rajtracs.jpg

Fotó: Zimbio | Rajtrács: FIA

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8713115034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása