F1 - VANDOORNE BÜNTETÉSSEL VÁGHAT NEKI AZ AMERIKAI NAGYDÍJNAK

stoffel_vandoorne_f1_grand_prix_japan_practice_quvdk2d6uxqx.jpg

A legfrissebb sajtóértesülések szerint úgy néz ki, ez ismételten egy olyan versenyhétvége lesz a McLarennek, amelyen nem tudja elkerülni a motorcserét, illetve az azzal járó büntetést.

A McLaren csapata reménykedett abban, hogy a pontszerzés szempontjából igazán kecsegtető Amerikai Nagydíjon nem kell bárminemű motorcserével számolniuk, azonban a Honda végül úgy döntött, hogy Stoffel Vandoorne autójában muszáj kicserélni a belső égésű motort (ICE), miután már nagyon sok kilométer volt benne.

Ezzel a belgák 2015. évi GP2-bajnoka idei 8. elemét kapta meg a szóban forgó egységből, a csere pedig egy öthelyes rajtbüntetést fog maga után vonni.

Az új motor kapcsán a motorsport.com kiderítette, hogy ez egy újabb verzió, amely jobb teljesítményére lehet képes, mint az elődje. Az új alkatrész már a pénteki első szabadedzésen bekerül Vandoorne MCL32-esébe Austinban, így már a belga is ugyanazzal a csomaggal fogja róni a köröket, mint csapattársa, Fernando Alonso a két héttel ezelőtti Belga Nagydíjon.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9313037614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása