WTCC - PORTUGÁLIÁBA SZÁLLÍTOTTÁK MONTEIRÓT

wtcc_tiago_monteirojpg_1.jpg

A WTCC bajnoki éllovasa hazai országában fogja folytatni a lábadozást.

Mint az ismeretes, a Honda portugál versenyzője, a WTCC pontversenyét vezető Tiago Monteiro még a múlt héten, a japán manufaktúra barcelonai tesztjén szenvedett balesetet nagy tempónál. Azt követően egy helyi kórházba szállították, majd pénteken a Honda gyári csapata megerősítette, hogy a portugál már egy hazai kórházban folytatja a felgyógyulási folyamatát.

"Az orvosi engedély kézhez kapását követően Tiagót a mai nap folyamán (2017. szeptember 15., péntek) átszállították egy másik kórházba, amely a hazájában található. Ott fogja folytatni a felépülését még egy néhány napig, mielőtt hazatérhetne. Tiago, a családja, valamint a Castrol Honda World Touring Car Team nevében szeretnénk megragadni az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjuk a jókívánságokért, amelyeket nagyra értékelünk." - áll a Honda közleményében

Monteiro jelenleg 200 ponttal az első a pontversenyben, őt 12 pontra követi a volvós Thed Björk, és 29-re Michelisz Norbi. Október közepén, Kínában fog folytatódni az idei szezon.

Fotó: WTCC Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7712870186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása