WTCC - MONTEIRO KÓRHÁZBA KERÜLT!

img_2957.JPG

Pénteken este a Honda közleményéből kiderült, hogy Tiago Monteiro nagy tempónál szenvedett el egy tesztbalesetet. Szerencsére nincs komoly baja a portugálnak, de a hétvégét kórházban fogja tölteni, megfigyelés céljából. 

Tiago Monteiro, a Túraautó Világbajnokság éllovasa szerdán, a Honda barcelonai tesztjén óriásit bukott a célegyenes végi 1-es kanyarban, amelyet követően kórházba kellett szállítani az ex-Forma-1-es portugált - derült ki pénteken este, a Castrol Honda WTCC hivatalos közleményéből.

A balesetet követően Monteirót azonnal kiszabadították a Honda Civic-ből, majd a helyi orvosi központba, onnan pedig kórházba szállították. Ott a pénteki nap folyamán egy MRI-vizsgálat alá vetették Michelisz Norbi csapattársát, de szerencsére nem diagnosztizálták bárminemű komolyabb sérülést, de ennek ellenére benntartják a hétvégére, prevenciós céllal. Azután hétfőn újabb vizsgálatok várnak Monteiróra, és amennyiben szükséges, átszállítják egy portugál kórházba.

Reménykedik benne a Honda, hogy ez a baleset nem lesz befolyással a portugál versenyző október közepén, esedékes, kínai szereplésére. Jelenleg ugyanis 12 egységgel vezeti a pontversenyt a volvós Thed Björk előtt, Micheliszt pedig 29 ponttal előzi meg. 

Jobbulást kívánunk Tiago Monteirónak!

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9212817280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása