TCR - A TOP-10-BEN KEZDETT A M1RA THAIFÖLDÖN
TCR 2017, Buriram: 1-2. szabadedzés

2017-2017_oschersleben_saturday---09_attila_tassi_42.jpg

Úgy néz ki, ez egy számottevően jobb hétvége lesz a M1RA számára, mint volt az oscherslebeni. Az első szabadedzést ugyanakkor egy helyi versenyző nyerte meg, a másodikon pedig a GE-Force pilótái zártak az élen.

Visszatért a majd' két hónapon át tartó nyári szünetéről a TCR Nemzetközi Széria, amelynek a 2017-es szezonja a thaiföldi Chang International Circuit-en folytatódik ezen a hétvégén.

kusiri3.jpgMagyar idő szerint hajnalban pedig le is bonyolították az első szabadedzést, amely meglepő eredményt hozott. Kantadhee Kusiri -, aki a WestCoast Racing-nél azt a Giacomo Altoét helyettesíti ezen a hétvégén, aki a M1RA-nál ugrott be Roberto Colciago helyére - megfutotta a leggyorsabb kört 1:44.242-vel, majd' másfél tizedmásodperccel megelőzve a Lukoil Craft-Bamboo Racing két versenyzőjét, a spanyol Pepe Oriolát és a brit James Nash-t.

A negyedik helyen Dusan Borkovic, a GE-Force szerbje végzett, a legjobb öt sorrendjét pedig Jean-Karl Vernay, a Leopard Racing bajnoki éllovas versenyzője tette teljessé. A M1RA-Hondák közül kettő is a TOP-10-ben zárt: Michelisz Norbi a hatodik legjobb időt futotta meg, a bajnoki címért harcban lévő Tassi Attila egy kilencedik hellyel nyitott, a Hondát tanulgató Giacomo Altoé pedig egy tizenegyedikkel.

A 30 perces gyakorlás egyébként incidensektől mentes volt, csupán két leállást regisztráltak. Munkong Sathienthirakul még az edzés elején lerobbant az Opeljával, James Nash pedig a tréning végén a SEAT-tal.

Az első szabadedzés végeredménye:

tcr_fp1_thaifold_2017.png

Képernyőkép: M1RA

2017-2017_oschersleben_saturday---62_dusan_borkovic_80.jpgNem sokkal később pedig megrendezték a második félórás gyakorlást is, amely a GE-Force kettős győzelmét hozta: 1:43.444-gyel Dusan Borkovic zárt az élen csapattársa, Davit Kajaia, valamint Vernay előtt. A francia éllovas mögött kisebb meglepetésre a M1RA új szerzeménye, Altoé zárt, Michelisz és Tassi pedig a 6-7. helyen végeztek - a M1RA-Hondák közé, ötödikként Huff ékelődött be a másik Leopard-Volkswagennel. Comini, Homola és Nash tették teljessé az első tíz sorrendjét.

A thai pilóták közül Chariya Nuya zárt a legelőrébb: tizenhetedik lett a Billionare Boys Racing Honda Civic-jével.

A program 10:30-tól fog folytatódni Buriramban, az időmérő edzéssel.

A második szabadedzés végeredménye:

tcr_fp2_thaifold_2017.png

Képernyőkép: M1RA

Fotó: TCR Media

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9412797684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása