F1 - ITT A VÉGE A RÓZSASZÍN HÁBORÚNAK?!

dipoqcmxyaa4xuc.jpg

Spában kétszer is összeütköztek a Force India versenyzői, és ezt már nem nézték jó szemmel a vezetőségnél...

Az idei évben Sebastian Vettel és Lewis Hamilton bajnoki csatája mellett a másik figyelemreméltó küzdelmet a Force India versenyzői, Sergio Pérez és Esteban Ocon vívják - a két "rózsaszín párduc" viszonya ezalatt számottevően megromlott.

Az első nézeteltérésük Kanadában volt, amikor Sergio Pérez a burkolt csapatutasításnak makacs öszvér módjára szegült ellen, s nem engedte maga elé francia kollégáját, akinek lett volna esélye arra, hogy dobogóra állhasson a Notre Dame szigetén. Így azonban Pérez ötödik, Ocon pedig hatodik lett - ezzel a silverstone-i bázisú, indiai gyökerű csapat kapásból elbukott majdnem 10 pontot.

Két hét múlva, Azerbajdzsánban jött a rózsaszín háború újabb felvonása, amelyből annyit láthattunk akkor az élő képen, hogy a kettes kanyarban Esteban Ocon megtorpedózza Sergio Pérezt - ezért a megmozdulásért felelősségre is lehet vonni a GP3 2015-ös bajnokát, ám az incidensnek már volt egy előzménye. 

Noha élőben nem lehetett annyira jól látni, de ha az ember többször visszanézi a felvételek, észrevehető, hogy amikor az 1-es és a 2-es kanyar közötti egyenesben Ocon a belső ívet választotta, Pérez rárántotta a csapattársa az autót az egyenes kellős közepén, amelynek következtében koccant a bal hátsó és a jobb első kerék.

Mindez történt a 3-4. pozícióban, és elnézve a verseny további alakulását, a Force India simán dobogóra állhatott volna akár mindkét versenyzőjével, amely alsó hangon 33 pontot jelentett volna. Azonban a gladiátorküzdelmet alapból csak Ocon autója élte túl, amely a hatodik helyen látta meg a kockás zászlót. Újabb 25 elszórt pont, a csapatnak pedig igaza volt abban, hogy ebben mindketten hibásak voltak.

Kikockázva a bakui eset első felvonása, amikor Pérez koccant neki Oconnak:

Kikockázva a bakui második felvonása, amikor Ocon nekipasszírozta a falnak Pérezt:

A "rózsaszín párducok" pedig a Belga Nagydíjon is összecsaptak, méghozzá kétszer és ugyanott, mindkét esetben Pérez hibájából. A mexikói először a rajt után tolta neki Ocont a falnak, ekkor azonban még sértetlenül megúsztak mind a ketten.

Azonban a 30. körben már nem volt ekkora szerencséje a csapattársaknak: Ocon az Eau Rouge-ba felfele előzni szeretett volna, azonban Pérez becsukta a kaput, felkente a falra a franciát. Pérez jobb hátsó defektet kapott, majd a verseny későbbi szakaszában kiesett a versenyből, Ocon autóján pedig első orrkúpot kellett cserélni.

Formula 1 on Twitter

Another @ForceIndiaF1 flashpoint... Whose side are you on? #BelgianGP �� #F1 https://t.co/g3k9lXC9zN

Ha nincs az ütközés, a két Force India simán a 7-8. helyen zárhatott volna, azonban így Esteban Ocon két pontot érő kilencedik helyén vigasztalódhattak a Force Indiánál. 8 világbajnoki egység ismét a kukában.

Ezzel a három balul sikerült versennyel összesen 40-45 pontot dobott el magától a Force India, amely jelenleg negyedik a konstruktőri bajnokságban 103 ponttal, 96 egységgel elmaradva a Red Bull-tól. Ebből pedig azt a konklúziót lehet levonni, hogy a két csapat közötti különbség feleakkora is lehetne. De mint tudjuk, a technikai sportok világában a "ha" szóval kezdődő mondatoknak nincs értelme

Azonban ettől függetlenül érthető, hogy mostanra már betelt a Force India vezetőségénél a pohár. Ugyanis most már eljutott arra a pontra ez a játék, amikor is a csapat ügyvezetője, Otmar Szafnauer, aki a következőket nyilatkozta a Sky Sports F1-nek:

"Nagyjából annyit láttam az esetből, mint ti a televízióban. Úgy látszott, Sergio nekiszorította a falnak Estebant, majd ő került ki vesztesként a dologból. Azonban a jövőben erre már nem lesz újra lehetőségük, ugyanis eddig a pontig hagytuk őket versenyezni. Ha nem tudnak úgy csatázni, hogy az jó legyen a csapatnak, akkor nem versenyezhetnek többet. Nem lett volna szabad összeütközniük. Megadtuk nekik a mozgási teret ahhoz, hogy csatázzanak, de ezt mindig is elmondtuk nekik. Ahogyan azt is, hogy ha történik egy újabb, a bakuihoz hasonló incidens, akkor a jövőben a depó faláról fogjuk irányítani a versenyt. Ha negyedikek maradunk, nem számít, de határozottan sok pontunkba kerül. Amennyiben túllépik a biztonsági határt és összeütköznek, kénytelenek vagyunk közbeavatkozni."

9e1dd683d6af97b999cd73a51f4f7040.jpg

S ahogyan azt egy korábbi bekezdésben leírtuk, a vasárnapi eset után tovább romlott a két versenyző viszonya. Ez abból is érezhető volt, ahogyan Ocon nyilatkozott az incidensről a Channel 4-nak: "A semmiért kockáztatta az életünket. Az Eau Rouge-ba felfele, 300 kilométer/órás tempónál kockáztatta az életemet. Ez az elsődleges dolog, a másodlagos pedig az, hogy sok pontot veszítettünk. Állítólag ő egy profi pilóta, de ezt ma nem mutatta meg. Soha, semelyik másik csapattársával nem viselkedett így, nem értem, miért velem csinálja ezt. Szeretnék majd beszélni, mint férfi a férfival, és elmondom neki az igazságot. Gyereke is lesz. Nem értem, hogy meg akar halni vagy mi van... Nevetséges."

Amikor pedig Ocont arról kérdezték, hogy vajon tudta-e Pérez, hogy ott van mellette, így felelt a francia: "Persze, hogy tisztában volt vele. De először még elfogadtam, ugyanis hárman voltunk egymás mellett, és akkor talán nem látott engem. Habár, szerintem látott engem."

Természetesen a mexikói Force India-pilóta is ismertette az álláspontját az újságírók előtt - szerinte Oconnak várnia kellett volna a Kemmel-egyenesig: "Tudtam, hogy ott volt mellettem, de azt is, hogy nincs több hely, szóval, csak tartottam az ívemet. Azt gondoltam, hogy az Eau Rouge után akar majd csak előzni. Nyilvánvalóan úgy érzi, hogy szándékosan tettem azt, amit tettem, és emiatt mehetett bele a második ütközésbe.

21151255_10155485125947936_7268283688092570225_n.jpg

Az első ütközés teljes mértékben az én hibám, nem láttam őt - ezért elnézést kérek. A másodiknál túl optimistán mérte fel a helyzetet, semmi szükség nem volt arra, hogy összeérjünk. Muszáj beszélnünk erről, ugyanis ez egész feszült helyzet Bakuban kezdődött, ahol falba tett engem. Ilyen helyzetben még sosem voltunk, de reméljük, hogy hamar rendezni tudjuk a dolgokat, és újra sok pontot szerezhetünk majd."

A két versenyző a világhálón sem tudta türtőztetni magát. Esteban Ocon az Instagram-oldalán így értékelte a futamot: "Mentettük a menthető ma. Egészen jó versenyt futottunk addig, amíg Pérez nem akart megölni kétszer is."

A mexikói a Twitteren keresztül válaszolt a francia kijelentésére: "Csalódottsággal olvasom az arra vonatkozó kommenteket, hogy meg akartam ölni őt vagy valami ehhez hasonló. Nem vagyok az a fajta, s nem fogok hülye hozzászólásokat kreálni."

Kíváncsian várjuk, hogy miképpen fog alakulni a folytatás a szigorításokkal. Mindenesetre az kijelenthető, hogy a Force Indiánál immár szép kis belháború alakult ki.

Fotó: Formula 1 / Twitter, képernyőképek, autosport.com, Sahara Force India Formula One Team - Facebook

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr312783704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BTO11 2017.08.30. 17:25:54

Perz féle esetben már Kvjat már rég kapott volna kemény büntit, azt nem nézve hogy hány büntipontja van.
na ezért is kéne állandó és konzekvens verseny bira csapat.

2017.08.31. 09:57:19

Nem az van, hogy Ocon többnyire gyorsabb mint Perez, aki ezt nehezen viseli?

Mumia 2017.08.31. 23:23:36

Button ellen is ugyananilyen volt Perez, már akkor sem kedveltem.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása