F1 - ELŐSZÖR NYERT A SUPER FORMULÁBAN A RED BULL NÖVENDÉKE

dhpcuqdxsaayydi.jpg

Motegiben győzedelmeskedett a Red Bull támogatását élvező francia tehetség, első sikerét aratva a japán Super Formula sorozatban. 

Vasárnap reggel magyar idő szerint lebonyolították a Super Formula idei szezonjának ötödik versenyét, amelynek a 4801 méter hosszú Twin Ring Motegi adott otthont. A száraz, ám felhős időjárású versenyt Kenta Yamashita, a Kondo Racing versenyzője kezdhette meg a pole-ból, ám pozícióját nem tudta sokáig tartani, ugyanis az ex-Forma-1-es Kamui Kobayashi, valamint a Docomo Team Dandelion Racing színeiben versenyző Tomoki Nojiri is elhúzott mellette a piros lámpák kialvását követően. Gasly az indulást követően megtartotta a negyedik helyet.

A kerékcserék sorozata az 52 körös verseny 10. körében kezdődött meg azzal, hogy az élbolyból Yamashita kilátogatott a pitbe. Vele együtt a mezőny nagyja is kijött, kivéve néhány élmenőt, köztük Kobayashit és Pierre Gaslyt. A francia végül a 27. körben ejtette meg a kerékcseréjét, amelyet követően két pozícióval előrébb tért vissza a pályára, megelőzve Yamashita és Nojiri kettősét.

Kobayashi hét körrel később, a 34.-ben depózott, azonban a KCMG csapatánál balul sült el a kerékcsere a jobb hátsó kerék esetében, így az Endurance Világbajnokságban is érdekelt japán fél percet bukott el a bokszutcában. Ennek köszönhetően pedig Gasly került az élre, az előnye pedig 15 másodpercre rúgott. 

dhrxcr3u0aivaq8.jpg

Ezt követően a Red Bull-protezsált meg tudta őrizni vezető helyét a célvonalig, így a tavalyi GP2-bajnok megszerezte az első győzelmét a japán versenyszériában. Nem mellesleg a tavalyi suzukai szezonzáró óta ez volt a Honda első diadala a Super Formulában - akkor a GP2 2015-ös bajnoka, az azóta már a Forma-1-ben szereplő McLaren-Honda színeiben versenyző Stoffel Vandoorne vitte győzelemre a tokiói márkát. Másodikként Kobayashi ért célba, a dobogó legalsó fokára meg a svéd Felix Rosenqvist állhatott fel, aki a SUNOCO Team LeMans autójával zsinórban a második futamon zárt a TOP-3-ban.

Igaz, ehhez a többek között a Formula-E-ből is ismert fiatal tehetségnek a bajnoki éllovas, Hiroki Ishiura támadásait kellett kivédekeznie, akinek így meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. A pontszerző zóna Cassidyvel, a pole-ból induló Yamashitával, a nemzetközi berkekben szintén ismert André Lottererrel, valamint Nojirivel lett teljes.

Lotterer hetedik helyéhez hozzá kell tenni, hogy a németnek egy áthajtásos büntetést követően kellett felzárkóznia, amelyet a Takuya Izawával való ütközéséért kapott. Izawa -, aki a Super GT-ben is versenyez, továbbá rajthoz állt a WTCC 2013. évi japán hétvégéjén, valamint 2014-ben lehúzott egy évet a GP2-ben - felfüggesztéstöréssel kiállni kényszerült a versenyből.

A korábbi Forma-1-es versenyzők közül ott van a mezőnyben Kazuki Nakajima, valamint Narain Karthikeyan is - a japán 11. lett, míg az indiai pilóta kiesett 10 körrel a leintés előtt.

Ami a bajnokságot illeti, Ishiura vezet 25.5 ponttal, megelőzve a 20 pontos Lotterert, valamint a 16.5 egységet számláló Rosenqvistet. Gasly jelenleg a negyedik 15 ponttal, Nakajima a hatodik 13-mal, Kobayashi a hetedik 12.5-tel, Karthikeyan pedig pont nélkül, a 18. helyen áll.

Három hét múlva a Kamitsue nevű falu közelében található Autopolis pályán fog versenyezni a Super Formula mezőnye.

A futam végeredménye:

Po. # Versenyző Autó / Motor Kör Idő Hátrány
Karosszéria: SF14 / Gumi: Yokohama (S: lágy gumi, M: közepes gumi)
1 15 Pierre Gasly TEAM MUGEN SF14
Honda HR-417E
52
M/S
1:24'26.817
2 18 Kamui Kobayashi KCMG Elyse SF14
TOYOTA RI4A
52
S/M
1:24'45.400 18.583
3 7 Felix Rosenqvist SUNOCO TEAM LEMANS SF14
TOYOTA RI4A
52
M/S
1:24'46.324 19.507
4 2 Hiroaki Ishiura P.MU/CERUMO・INGING SF14
TOYOTA RI4A
52
M/S
1:24'47.012 20.195
5 3 Nick Cassidy FUJI×raffinee KONDO SF14
TOYOTA RI4A
52
M/S
1:24'52.906 26.089
6 4 Kenta Yamashita FUJI×raffinee KONDO SF14
TOYOTA RI4A
52
S/M
1:25'06.156 39.339
7 36 Andre Lotterer VANTELIN KOWA TOM'S SF14
TOYOTA RI4A
52
M/S
1:25'07.715 40.898
8 40 Tomoki Nojiri DOCOMO DANDELION M40S SF14
Honda HR-417E
52
S/M
1:25'13.921 47.104
9 10 Koudai Tsukakoshi REAL SF14
Honda HR-417E
52
S/S/M
1:25'16.507 49.690
10 8 Kazuya Oshima SUNOCO TEAM LEMANS SF14
TOYOTA RI4A
52
S/M
1:25'24.159 57.342
11 37 Kazuki Nakajima VANTELIN KOWA TOM'S SF14
TOYOTA RI4A
52
M/S
1:25'29.256 1'02.439
12 64 Daisuke Nakajima TCS NAKAJIMA RACING SF14
Honda HR-417E
52
M/S
1:25'36.332 1'09.515
13 16 Naoki Yamamoto TEAM MUGEN SF14
Honda HR-417E
52
S/M
1:25'38.139 1'11.322
14 20 Jann Mardenborough ITOCHU ENEX TEAM IMPUL SF14
TOYOTA RI4A
52
M/S
1:25'43.685 1'16.868
15 1 Yuji Kunimoto P.MU/CERUMO・INGING SF14
TOYOTA RI4A
52
M/S
1:25'44.227 1'17.410
16 19 Yuhi Sekiguchi ITOCHU ENEX TEAM IMPUL SF14
TOYOTA RI4A
52
M/S
1:25'45.581 1'18.764
17 50 Takashi Kogure B-Max Racing team SF14
Honda HR-417E
52
S/M
1:26'01.479 1'34.662
Nem ért célba:
65 Narain Karthikeyan TCS NAKAJIMA RACING SF14
Honda HR-417E
42
S/M
1:09'12.186 10 kör
41 Takuya Izawa DOCOMO DANDELION M41Y SF14
Honda HR-417E
30
S/M
49'25.687 22 kör

 

Fotó: Pierre Gasly / Twitter | Táblázat: superformula.net

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr612764078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása