F1 - EGY MEGCÁFOLT PLETYKA ALONSÓRÓL ÉS AZ INDYCARRÓL

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_carb_nszca3vsry8x.jpg

Érdekes pletyka látott napvilágot az elmúlt napokban, ám ez idő alatt már meg is cáfolták azt.

Egészen pontosan hétfőn reggel jelent meg a hír, miszerint a McLaren-Honda spanyolja, Fernando Alonso a Monacói után a Szingapúri Nagydíjat is kihagyhatja, mégpedig egy újabb IndyCar-kiruccanás miatt. A spekulációk szerint ismételten az Andretti Autosport ötödik versenygépében indult volna, mégpedig a versenysorozat sonomai záróversenyén.

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_jxbx_oxoltfx.jpg

Azonban még aznap megerősítette a hír kapcsán a McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown a RACER oldalának megerősítette, hogy a hír kamu, Alonso idén már nem fog rajthoz állni az IndyCar-ban: 

"Abszolút őrültség! Alonsónak nálunk kellett volna benyújtania ennek kapcsán egy kérvényt, amit nem tett meg, ráadásul a sonomai verseny ugyanakkor van, mint a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj. Ez egy kamu hír."

Ugyanakkor Brown nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a spanyolok kétszeres Forma-1-es világbajnoka a jövő évi, 102. Indianapolis 500-on is elinduljon. Azonban a miként már egy másik kérdés, ugyanis 2018 kapcsán egyelőre sem az Andretti Autosportnál, sem a McLaren-Hondánál nem mondható biztosra az, hogy a Honda marad a motorpartnerük.

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_r7sjsmqz1l9x.jpg

Amennyiben mindkét fél megtartaná a japánokat, akkor semmi akadálya nem lenne a dolognak, de ha közülük az egyik vált, akkor már kétségesebb a dolog. (Előbbi forgatókönyv esetén a forrás szerint még az sem lenne kizárt, hogy Alonso teljes szezont fusson.)

"50-50%, hogy ez jelentene-e bárminemű változást vagy sem. Igazándiból azon múlik a dolog, hová lyukad ki a Hondával való kapcsolatunk, továbbá egyáltalán fontos lenne-e az, hogy Honda-erőforrás működjön abban az autóban." - fogalmazott Brown.

Noha az alonsós vonatkozás hamisnak bizonyult, az Andretti Autosport valóban azt tervezi, hogy csatasorba állítson egy ötödik autót a Sonoma Raceway-en, amelyet a brit Jack Harvey vezetne, aki az ovideói születésű versenyzőhöz hasonlóan az Indy 500-on debütált. A szóban forgó versenyen Alonso az 5. helyre kvalifikált, s noha esélyes volt a győzelemre, 20 körrel a vége előtt motorhiba miatt kiállni kényszerült.

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr10012729734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása