F1 - AGRESSZÍV TAKTIKÁT VÁLASZTOTT A RED BULL ÉS A MCLAREN SPÁRA
Forma-1 2017: Belga Nagydíj, Gumiválasztások

daniel_ricciardo_f1_grand_prix_hungary_kcpwftahwtmx.jpg

Csak a Milton Keynes-i és a wokingi együttes kért a versenyzőinek 9-9 szettet az ultralágy Pirelli-abroncsból.

Ugyan még majdnem három hét hátravan a 2017-es Forma-1-es szezon soron következő futamáig, a Belga Nagydíjig, a sportág hivatalos gumipartnere már most közzétette, hogy a csapatok mely gumikeverékből hány garnitúrát kért a pilótáinak a versenynaptár leghosszabb pályájára.

S noha Spa-Francorchamps nem éppen a gumikímélő vonalvezetéséről híres, a Pirelli mégis a három leglágyabb keveréket, az ultralágy-szuperlágy-lágy triót bocsájtotta a csapatok rendelkezésére.

Ennek köszönhetően nagyon változatos gumitaktikákat kaptunk, amelyek közül a Red Bullé és a McLarené a legfeltűnőbb, ugyanis eme két istálló 9-9 szettet igényelt a lila oldalfalú, ultralágy gumiból.

Ehhez képest a két élcsapat, a Mercedes és a Ferrari egy konzervatívabb gumiválasztás mellett tette le a voksát, a 8-8, valamint a 7-7 garnitúrányit választva a legpuhább abroncsból.

Az összeállításban a legkeményebbnek számító lágy gumiból pedig öt versenyző kivételével mindenki egynél több szettet kért. Ez az öt versenyző pedig Daniel Ricciardo és Max Verstappen, tehát a Red Bull két versenyzője, a McLaren színeit képviselő Stoffel Vandoorne, valamint a két williamses, Felipe Massa és Lance Stroll.

A Belga Nagydíjat augusztus 25-e és 27-e között fogják megrendezni.

Íme, a csapatok gumiválasztásai a Belga Nagydíjra:

16242_be-selected-sets-per-driver-it.jpg

Fotó: Zimbio | Grafika: Pirelli

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9712717134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása