F2 - MATSUSHITA SIMÁN NYERTE A HUNGARORINGI SPRINTFUTAMOT
Forma-2 2017: Hungaroring, Sprintfutam

200.jpg

A japán pilóta remek rajtját követően végig uralta a sprintfutamot és ezzel szezonbeli második győzelmet ünnepelhette a Hungaroringen Rowland és de Vries előtt.

A versenyt a thai Alex Albon kezdhette a pole pozícióból, de Oliver Rowlandhez hasonlóan ő is beragadt a rajtnál, a piros lámpák kialvását követően. Albon a hatodik, utóbbi pedig a hetedik helyig csúszott vissza a rajt utáni csatározásban. Matsushita azonban remekül startolt a negyedik helyről és rögtön az élre is ugrott, őt Ghiotto és de Vries követte.

Matsushita remek tempót autózott az élen, nem is tudták tartani vele a lépést a többiek. A McLaren fiatal neveltje egy apró hibát leszámítva -, amikor a 10. körben lecsúszott az ideális évről a négyes kanyarban - nagyszerű versenyt futott. A pálya hőmérsékletének emelkedésével azonban nyilvánvalóvá vált, hogy tartalékolni kell a gumikkal vagy azok a verseny végére teljesen elfogynak. A 20. körtől kezdtek a megmutatkozni a gumiabroncsok közötti különbségek: De Vries egy zseniális manővert bemutatva utasította maga mögé Ghiottót, amikor az olasz kissé szélesen fordult a kettes kanyarban.

img_0345.jpg

Majd nem sokkal később Rowland és Leclerc is megelőzte őt. Ghiottóhoz hasonlóan Albon is veszítette a pozíciókat, előbb Latifi előzte meg, majd később Nato is átugrotta.

Nem volt sima futama Nabil Jeffrinek sem, aki előbb Robert Visoiuval koccant össze az egyes kanyarban - a román versenyző autója pedig a pálya szélén maradt, ezért a Virtuális Safety Car lépett érvénybe -, majd az újraindítást követően Sergio Canamasasszal az ötös kanyarban. Az incidens miatt újra a Virtuális Safety Car-ra volt szükség. Az esetet természetesen vizsgálták és a versenybírók Jeffri manőverét tíz másodperces büntetéssel "jutalmazták".

img_0324.jpgJeffri kíhúzta a gyufát a versenybíróknál

Sokáig úgy tűnt, hogy Nyck de Vriesé lesz a második hely, viszont az utolsó előtti körben végül Rowlandnek sikerült elmennie a fiatal holland mellett a hármas kanyar előtt.

Leclerc technikai gondok miatt lelassult a verseny végére, de Nato nyomása ellenére is sikerült megtartania negyedik helyet. Latifi lett a hatodik, a versenyt az élről kezdő Albon végül csak a hetedik helyen futott célba.

img_0386.jpgLeclercet technikai pbléma háltatta a futam végén

Rowland első és második helyével rendkívül erős hétvégét zárt és sikerült is 50 pontra csökkentenie a hátrányát Leclerc-el szemben az összetettben, míg Markelov hátránya harmadik helyen már 85 pontra nőtt.

A Forma-2 mezőnye is nyári szünetre megy, a bajnokság augusztus végén folytatódik Spa-Francorchamps-ban.

A sprintfutam végeredménye:

2017-08-03_6.jpg

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9912718318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása