F2 - LECLERC HETEDJÉRE IS BEHÚZTA AZ IDŐMÉRŐT, DE KIZÁRTÁK!
Forma-2 2017: Hungaroring, Szabadedzés / Időmérő edzés

img_0396.jpg

Egy büntetés törte meg a Prema Racing monacói versenyzőjének az időmérős dominanciáját. 

Kis túlzással ezúttal a déli harangszó jelentette a Forma-2-es hungaroringi hétvége kezdetét. A 45 perces szabadedzést a Prema Theodore Racing és Charles Leclerc elsőségét hozta. A bajnokság monacói éllovasa 1:27.516-tal zárta az élen a gyakorlást, de csak 70 ezreddel előzte meg legközelebbi üldözőjét, a DAMS színeiben versenyző Oliver Rowlandet. Nyck de Vries a Rapax gépével a harmadik helyen zárt, ám nem volt számára teljesen örömteli a gyakorlás, ugyanis a 11-es kanyarban kicsit megtörte az autó hátulját, ami miatt még a virtuális biztonsági autó is érvénybe lépett.

Norman Nato, az Arden International franciája lett a negyedik, ezzel pedig az első négy pozícióban négy különböző csapat versenyzője zárt. Nato mögött Latifi zárt ötödikként a másik DAMS-szal. A két ART-os versenyző, Alexander Albon és Nobuharu Matsushita a 6. és a 8. pozícióban végzett, kettejük közzé Sergio Canamasas, a Rapax spanyolja ékelődött be. A TOP-10-ben még Jordan King, az MP Motorsport britje, valamint Antonio Fuoco, a Prema olasza fért be.

A mezőny újonca, a Haas F1 Team kötelekébe tartozó Santino Ferrucci a 18. helyen debütált a Forma-2-ben, a Trident színeiben.

A szabadedzés végeredménye:

f2_2017_hun_fp.jpg

A Forma-1-es második szabadedzés után, 15:55-től pedig megrendezésre került az időmérő edzés, amelyen a premás Charles Leclerc idén hetedjére is megszerezte a pole-t, amely rekordot jelentette VOLNA. Ugyanis, ennek az elsőségnek nem örülhetett sokáig a monacói, mivel kizárták a kvalifikációról, amiért az ellenőrök a differenciálműnél olyan alkatrészeket találtak, amelyek nem felelnek meg a technikai előírásoknak.

Így a pole Oliver Rowlandé lett, akinek amúgy a 463 ezredmásodperces lemaradásával esélye sem lett volna arra, hogy megcsípje Leclerc-t. A brit mögött Artem Markelov, a Russian Time orosz pilótája zárt másodikként, a második sorba pedig King és Fuoco kvalifikáltak.

Norman Nato lett az ötödik Latifi és De Vries előtt, a TOP-10 sorrendje pedig Matsushita-val, Canamasasszal és az újonc Ferruccival lett teljes.

Az időmérő edzést egyszer félbe kellett szakítani, mégpedig Sean Gelael (Arden International) első kanyaros incidense miatt.

img_0408.jpgAz időmérő edzés első három helyezettje /fotó: Landek Norbert/

A főversenyt szombaton 16 órától, a sprintfutamot pedig vasárnap 10:20-tól fogják megrendezni.

Az időmérő edzés végeredménye:

f2_2017_hun_q.jpg

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6312697875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása