F1 - SAJTÓHÍR: LECLERC TESZTELHETI A HUNGARORINGEN A 2017-ES FERRARIT

img_9265.jpg

motorsport.com értesülései szerint a Forma-2-es bajnokságot toronymagasan vezető Charles Leclerc lehetőséget kap a Ferraritól arra, hogy a Magyar Nagydíjat követő kollektív teszten vezesse a maranellóiak 2017-es autóját.

Akik az idei évben figyeli az utánpótlás-szériákat, azoknak biztosan nem cseng ismeretlenül a Ferrari-akadémista Charles Leclerc neve. A fiatal monacói azok után, hogy tavaly megnyerte a GP3-as kiírást, idén a Forma-2-ben versenyez a Prema Theodore Racing színeiben, és a szezon felénél toronymagasan, 67 pontos előnnyel vezeti a pontversenyt, ráadásul öt futamon a dobogó legtetejére is felállhatott.

Amennyiben pedig hihetünk az általában jól értesült motorsport.com-nak, akkor Leclerc két hét múlva, a Magyar Nagydíj utáni, kollektív Forma-1-es teszten pályára viheti a 2017-es Ferrarit az egyik napon. Egyelőre ennek kapcsán még nem érkezett hivatalos megerősítés a maranellói együttes részéről.

Korábban Leclerc már többször is vezetett Forma-1-es autót: tavaly egy teszt keretein belül vezette a 2014-es Ferrarit, továbbá négy pénteki szabadedzésen indult a Haas színeiben.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mit hoz számára a jövő, sokan már most szívesen látnák a Forma-1-ben... S noha a megnevezett forrás megemlíti, hogy egyelőre még egyik Ferrari-pilótának sincs kontraktusa 2018-ra, véleményünk szerint kizárt, hogy a monacói kapásból az élcsapat színeiben mutatkozna be, már csak amiatt sem, mert a Scuderia Ferrari híres arról, hogy csakis tapasztalt versenyzőket szeret leigazolni.

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4012669409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása