F1 - BOTTAS A MÁSODIK EDZÉST IS BEHÚZTA
Forma-1 2017: Brit Nagydíj, 2. szabadedzés

valtteri_bottas_f1_grand_prix_great_britain_flgtkgplx9dx.jpg

Igaz, Valtteri Bottas a pénteki második edzésen is a leggyorsabbnak bizonyult a Mercedesszel, de egyáltalán nem dőlhet hátra, mivel csapattársa, Lewis Hamilton csak öt századmásodperccel kapott ki, annak ellenére, hogy a keményebbik, lágy Pirelliken futotta meg a leggyorsabb körét.

Kettős Mercedes-sikerrel zárult az első után a második szabadedzés is Silverstone-ban. A címvédő alakulat finn versenyzője, Valtteri Bottas újabb pályacsúcsot futott 1:28.496-tal, azonban a helyzet kissé csalóka, ugyanis csapattársa, Lewis Hamilton úgy kapott ki tőle 47 ezreddel, hogy a keményebbik, lágy keveréket használta - emiatt a két Mercedes csatája még okozhat izgalmakat.

Az Ezüst Nyilak mögött közben visszatért a papírforma, azaz a Ferrarik a Red Bull versenyzői előtt zártak, azonban a maranellói istállón belül már egy szokatlanabb sorrend állt fel, a Räikkönen-Vettel felállással. Az osztrák csapat részéről pedig Verstappen zárt előrébb, Ricciardo hátránya meg már az 1 másodpercet is meghaladta.

A középmezőny szorosságát az mutatja, hogy a TOP-10 utolsó négy helyén négy különböző csapat versenyzői zártak: Hülkenberg a Renault-val a hetedik lett, Massa a Williamsszel bejött a nyolcadik helyre, korábbi csapattársát, a McLaren-Honda színeiben versenyző Fernando Alonsót megelőzve. Alonso mögött Ocon tette teljessé az első tízet a Force Indiával. A franciát a két Toro Rosso, valamint csapattársa, Pérez követte, de ő már csak a 13. legjobb időt futotta meg.

A Haas-Ferrarik a spielbergi villanás után egyelőre nem nyújtanak erős teljesítményt Nagy-Britanniában, mivel Grosjean és Magnussen csak a 14. és a 17. pozícióban végezték, közrefogva a Williams és a McLaren tapasztalatlanabb pilótáit, Lance Stroll-t és Stoffel Vandoorne-t. Az eredménylista alján Jolyon Palmert és a két Sauber láthatjuk.

Legközelebb a Forma-1-esek már csak szombat délelőtt gördülnek pályára, mégpedig a harmadik szabadedzés alkalmával, amely magyar idő szerint 11 órakor fog megkezdődni.

A második szabadedzés végeredménye:

deswhdhxgaepiy.jpg

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7412663765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása