GP3 - HYMAN ELŐSZÖR NYERT, ALESI ELŐSZÖR A DOBOGÓN!
GP3 2017: Spielberg, 2. futam

img_3516.jpg

Raoul Hyman, a Campos Racing dél-afrikaija pályafutása első győzelmét szerezte meg Alesi és Fukuzumi előtt a Red Bull Ring-i sprintversenyen, amely egy óriási balesettel zárult. 

Magyar idő szerint néhány perccel 9 óra 15 perc előtt rajtolhatott el a GP3-asok sprintversenye, amelyet a Campos Racing versenyzője, Raoul Hyman kezdhetett meg az élről. A dél-afrikai simán el tudott jönni, ellenben a Jenzer Motorsport olasz pilótája, Alessio Lorandi, aki a második helyről villámgyorsan visszaesett a 7. pozícióba egy elbaltázott rajt után. Hyman mögé két tridentes, Giuliano Alesi és Ryan Tveter zárkózott fel. A háttérben még Hubert és Maini voltak azok, akik több pozíciót is bukták a piros lámpák kialvását követően.

Eleinte úgy tűnt, hogy Hyman meglóghat, de Alesi kapaszkodott a dél-afrikaira. Mögöttük Tveter egy kicsit már leszakadt, annyira, hogy szép lassan az ART Grand Prix japánja, Nirei Fukuzumi utol is érte.

A hatodik körben a tridentes Dorian Boccolaccinak volt egy merés támadási kísérlete a 3-as kanyarban Alessio Lorandival szemben a 7. helyért, azonban a francia elmérte a féktávot, így nem tudta megelőzni az olasz pilótát, sőt, még Anthoine Hubert-t is magára húzta.

A 9. körben pedig Bruno Baptista, a DAMS brazilja lassult el azt követően, hogy a 9-es kanyarban a lehető legrosszabb szögben találta el a sárga "baguette"-kerékvetőket, ugyanis azok annyira megdobták az autót, hogy elemelkedett az aszfalttól az első tengely, ami aztán visszacsapódott a földre. A balesetben valószínűleg megsérült a brazil versenyző dereka.

A 12. körben aztán Niko Kari alatt lassult le az Arden International autója, ami miatt egy hosszas kényszerkiállást kellett teljesítenie, ám a finn versenyző rengeteg időt veszített.

Mindeközben az élen nem történt változás: Hyman vezete a futamot, őt nem sokkal lemaradva követte Alesi, majd egy kisebb szünet után jött Tveter és az őt üldöző Fukuzumi, Jack Aitkent és a szombati futamgyőztest, George Russell-t megelőzve.

Két körrel a vége előtt, a 4-es kanyart megelőző egyenesben aztán Fukuzumi fogást tudott találni a gumijait elfogyasztó Tveteren, és átvette tőle a harmadik pozíciót.

Sky Sports F1 � on Twitter

Huge crash for Boccolacci on the final lap in #GP3 - but he walks away #SkyF1 #AustrianGP https://t.co/KxqofVfWqk

Az utolsó körben aztán történt egy óriási baleset: Boccolacci a nyolcadik helyen haladva eltalálta hátulról a 4-es kanyar féktávján a Jenzer Motorsport olasz pilótáját, Alessio Lorandit, amelyet követően a kavicságyban három fordulatot tett meg a saját tengelye körül a Trident-autó.

Raoul Hyman pedig megszerezte pályafutása első győzelmét: a Campos Racing dél-afrikaija kapta meg a kockás zászlót elsőként a 18 körös verseny végén, ezzel pedig szert tett karrierje első győzelmére. Mögötte a tridentes Giuliano Alesi lett a második, pályafutása első dobogós helyezését begyűjtve, megelőzve az ART Grand Prix japánját, Nirei Fukuzumit. Ryan Tveter (Trident) három ART-os versenyzőt tartott maga mögött, Jack Aitkent, George Russell-t és Anthoine Hubert-t. A pontszerző zóna Lorandival lett teljes, aki a hátsó szárnya elvesztése ellenére be tudott döcögni a célba.

img_3549_1.jpg

A bajnokságban Fukuzumi 54 ponttal visszavette a vezetést, de csak 1 ponttal előzi meg csapattársát, Russell-t. A harmadik helyen Hubert lemaradása már 16 pontos azonban.

A sprintfutam végeredménye:

dervgvjw0aasyrv.jpg

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3712650169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása