F1 - PEREZ A 8-AS KANYAR MÓDOSÍTÁSÁT KÉRTE

dc_5glawaaa-n_7.jpg

Túl szűk, túl könnyű hibázni - a Force India mexikóija azt szeretné, ha az FIA és Charlie Whiting tennének valamit az ügy érdekében.

A tegnapi nap folyamán, a két 90 perces szabadedzésen a bakui pálya a huncutabb arcát mutatta - ennek betudhatóan a versenyzők a tapadás hiánya miatt is szenvedve nagyon sokat küszködtek azzal, hogy a pályán maradjanak. A BoxutcaMotorsport-Magazin.com német nyelvű oldal forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a 3 óra folyamán összesen 57 alkalommal lendült meg a sárga zászlót, és mindössze egyszer műszaki hiba miatt - Fernando Alonso parkolt félre ekkor a McLaren-Hondával, váltóhiba miatt.

Három baleset is történt a tréningeken - egy a célegyenes végén az edzéseket az élen záró Max Verstappen jóvoltából, kettő pedig a trükkös 8-as kanyarban, ahol az FP1-en Sergio Pérez, az FP2-n pedig Jolyon Palmer bukott.

Ezt követően a pénteki versenyzői eligazításon Sergio Pérez felszólalt, és arra kérte a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), és annak versenyigazgatóját, Charlie Whitingot, hogy módosítják valahogyan a 8-as kanyart.

"Nagyon nehéz a rázókő, ezért megkértük Charlie-t, hogy változtasson rajta valahogy. Ugyanis így nagyon szűk a kanyar, és túl könnyű hibát véteni - mindannyian így érezzük. Szerintem túl magas a kerékvető. Ezt meg is mondtunk Charlie-nak, aki megígérte, hogy megnézi majd, miként lehetne javítani ezen a szombati napra." - idézte a motorsport.com.

FRISSÍTÉS: Az FIA változásokat eszközölt a 8-as kanyarban.

Sky Sport F1® HD on Twitter

Prima e dopo, ecco come cambia il cordolo in curva 8. ��� #BakuGAS #SkyMotori Blog � https://t.co/ZIyGvWdIvk

Fotó: F1 / Twitter

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7512617367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2017.06.24. 23:52:16

nézi még valaki egyáltalán ezt a szart? 5 éve bírtam toljára végignézni egy versenyt az elejétől a végéig.

Kováts Olivér/KO · http://brakingnewsmotorsport.blog.hu 2017.06.25. 02:09:12

@Gerilgfx: Egyrészt, még vannak néhány százezren ebben az országban. ;-) Másrészt, a sz*r szó nem féltetlenül az a szó, ami ezen az oldalon megengedett.

Kováts Olivér/KO · http://brakingnewsmotorsport.blog.hu 2017.06.25. 13:30:54

@Gerilgfx: Hadd "háborodjak már fel" a saját oldalamon, holott csak némi internetetiketti szabályt szeretnék betartatni. Egyébként, ha ennyire rossznak tartod a sportágat, valóságos rejtély a számomra, hogyan keveredtél ide.

Gerilgfx 2017.06.26. 03:35:34

@KovatsOliver: pár órára kint volt a bejegyzésed a címoldalon.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása