F1 - 15 RAJTHELYES BÜNTETÉST KAPNAK A MCLAREN PILÓTÁI BAKUBAN

fernando_alonso_canadian_f1_grand_prix_ojq4hzjmke8x.jpg

Folytatódik Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne rémálma a wokingi alakulatnál: a spanyol és a belga versenyző is 15 rajthelyes büntetést kapott, mivel a Hondának több motorkomponenst ki kellett cserélnie mindkét MCL32-esben.

A japán motorgyártónál az idei évben az MGU-H számít a fő Achilles-saroknak, a Honda szakemberei pedig továbbra sem tudtak mit kezdeni a problémával - legutóbb Stoffel Vandoorne gépében romlott el az alkatrész a Kanadai Nagydíj szabadedzésén.

A Hondának már egy ideje van egy frissebb verziója az érintett komponensből, ám ennek bevetésével mindenképpen meg akarták várni az Azerbajdzsáni Nagydíj víkendjét, hiszen a bakui pálya a 2 kilométeres egyenessel nagyobb kihívást jelent a wokingi együttesnek, emiatt pedig nem akarták agyonmálházni magukat rajtbüntetésekkel Montrealban.

S miután Alonso és Vandoorne is új darabot kapott az MGU-H-ból Bakuban, a turbók is ki lettek cserélve mindkét autóban. Mindkét versenyző számára mindkét egységből ez lesz a hatodik, így a cserék 15-15 rajthelyes büntetést vonnak maguk után.

"Néhány büntetést már most, a hétvége elején megkaptunk. Nyilván nem ideális, de ebben a helyzetben vagyunk. Próbáljuk majd a lehető legjobb formánkat nyújtani, talán egy kicsit jobban fókuszálva a hosszabb etapokra, amelyek a javunkra válhatnak a verseny alatt. Nagyon jó eséllyel a mezőny végéről fogunk rajtolni." - nyilatkozta Vandoorne a csütörtöki sajtótájékoztatón.

stoffel_vandoorne_european_f1_grand_prix_previews_xg6n64kfhifx.jpg

Amikor azonban arról kérdezték, hogy az új alkatrészek meghozzák-e a kellő javulást a teljesítményt szempontjából, így felelt a belga: "Őszintén, nagyon nehéz megmondani. Úgy gondolom, ez a Honda számára nagyobb kérdés, de szerintem nem lesz nagy a különbség."

Alonso emellett egy új belső égésű motort is kap, miután két héttel ezelőtt, a Kanadai Nagydíjon az utolsó pontszerző, 10. pozícióból esett ki, két körrel a leintés előtt. Ez a negyedik, egyben utolsó büntetéssel nem járó darab a spanyol számára ebből a komponensből.

A Honda a pénteki nap folyamán több fejlesztést is ki fog próbálni, a tesztek alapján pedig fény derül majd vezethetőségre és arra, hogy jó irányba mennek-e a beállítások. Ezek után fognak csak arról dönteni a japán szakemberek, hogy a hétvége további eseményein is az autóban hagyják-e az új komponenseket.

FRISSÍTÉS: Azóta Vandoorne rajtbüntetése 30 helyesre nőtt, mivel a belga autójába bekerül egy új vezérelektronikai, valamint egy energiatároló is.

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1912613701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása