F1 - MONACÓTÓL ÚJ FESTÉSSEL INDUL A HAAS
2017. május 19., 21:50:00 | Szerző: KovatsOliver

F1 - MONACÓTÓL ÚJ FESTÉSSEL INDUL A HAAS

2017_russian_gp_race_day_109.jpg

Teljesen szürke köntöst ölt szinte a VF-17-es.

Pénteken kora délután váratlan bejelentéssel rukkolt elő a Forma-1 másodéves amerikai istállója, a Haas F1 Team, miszerint a jövő heti Monacói Nagydíjtól kezdve a csapat két VF-17-ese új dizájnban fog pompázni.

A csapat a festés megváltoztatását a stílusossággal indokolta, ugyanis így jobban lehet majd látni a rajtszámokat és a neveket, amelyeknek a megnagyobbíttatását a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kérte az istállóktól a Spanyol Nagydíj előtt.

A változás keretein belül tulajdonképpen eltűnik a piros szín az autóról, és a főszerep a csillogó szürkéé és a feketéé lesz, de az orr részen némi fehéret is felfedezhetünk.

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke a hivatalos közleményben megerősítette, hogy az idei év hátralevő részében ezzel a dizájnnal fognak pályára gördülni az amerikai alakulat versenyzői, a francia Romain Grosjean és a dán Kevin Magnussen.

A 2017-es szezont egyébként nem kezdte rosszul a Haas, eddig Grosjean neve mellett kettő, Magnussené mellett pedig egy pontszerzés szerepel, de a középmezőnyben versenyképesnek tűnik a technika.

highres_graphic_all_views.jpg

Fotó: Makformula1, Haas F1 Team

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

http://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr212526533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kamor2233 2017.05.20. 22:16:54

Jobban néz ki de eddig sem volt gond a festéssel.