F1 - MEGVAN BOTTAS ELSŐ FORMA-1-ES FUTAMGYŐZELME!
Forma-1 2017: Orosz Nagydíj, Futam

f1_grand_prix_of_russia_lztvsg0kkqex.jpg

Már a rajtnál az élre tört, onnantól kezdve pedig csak néhány kör erejéig adta ki a vezetést a kezéből, majd a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel támadásait visszaverve, az Orosz Nagydíjat megnyerve megszerezte pályafutása első győzelmét a Mercedes friss finn igazolása, Valtteri Bottas! Mögötte néhány tizedes lemaradásban látta meg a kockás zászlót a Ferrari bajnoki éllovas versenyzője, valamint Räikkönen és Hamilton előtt!

Magyar idő szerint vasárnap délután 14 órától vette kezdetét a Forma-1 2017-es szezonjának negyedik versenye, az Orosz Nagydíj. Ám a futam távját 53-ról 52 körösre csökkentették, ugyanis még egy felvezető körre volt szükség, mégpedig Fernando Alonso miatt, akinek a McLaren-Hondája az első formációs kör végén, a bokszutca bejáratánál megállt az ERS meghibásodása miatt.

A piros lámpák kialvása után a 2008 óta először az első rajtsort kibérlő Ferrarik nem indultak valami jól: Kimi Räikkönent kapásból az első kanyarban körbevették többen is, de végül a finn pilóta a harmadik helyet fogni tudta, a vezetést átvevő mercedeses Valtteri Bottas, valamint saját csapattársa, Sebastian Vettel mögött.

A hátsó fertály azonban még ennyire sem tudta simán teljesíteni az első kanyarkombinációt: a Haas franciája, Romain Grosjean és a Renault brit pilótája, Jolyon Palmer csúnyán összeütköztek, amelynek eredménye két kieső versenyző és egy három körös biztonsági autós fázis lett, amelynek az elején még Lance Stroll is megforgott a Williamsszel.

Érdemben a 4. körben vehette kezdetét a száguldás a Sochi Autodrom pályán: Valtteri Bottas remekül elkapta az újraindítás pillanatát, a finn Mercedes-pilótát pedig a két Ferrari és a másik Mercedesszel Lewis Hamilton követte.

Nem sokkal később, a 6. körben tovább csökkent a versenyben maradt versenyzők száma, ugyanis Daniel Ricciardo Red Bull RB13-asán kigyulladt a jobb hátsó fék, emiatt pedig kiállni kényszerült az ausztrál versenyző, idén másodjára.

A következő körök folyamán alaposan szétszakadt a mezőny, még az élboly is: a 17. körre Bottas előnye 4 másodperc fölé nőtt, mögötte Vettel szintén 4 másodperccel előzte meg Räikkönent, ahogyan a finn is Hamiltont.

Mindeközben a mezőny szép lassan kijött az első kerékcserékre, ám az élbolyból elsőként az élen álló Bottas hajtott ki, a 27. körben. Három körrel később a honfitársa, Kimi Räikkönen, illetve a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen is kilátogatott a depóba. A 31. körben pedig Hamilton is megejtette a bokszlátogatást. Vettel viszont egészen későn, csak a 34. körben látogatta meg a szerelőit, végül Bottas és Räikkönen közé tért vissza, miután egy kicsit nehezen ment fel a bal első kerék az SF70-H-ra.

Utána a futam már Bottas és Vettel kergetőzéséről szólt: a Ferrari németje folyamatosan csökkentette a hátrányát a finn versenyzővel szemben, az utolsó néhány körre pedig már DRS-távolságon belülre került. Viszont az utolsó körben azzal, hogy Felipe Massa a 3-as kanyarban feltartotta Vettelt, eldőlt a győzelem sorsa.

f1_grand_prix_of_russia_znizztozdg2x.jpg

Oroszországban új, történelme 107. futamgyőztesét avatta a Forma-1: Valtteri Bottas mindössze 617 ezreddel megelőzve a Ferrari bajnoki éllovas versenyzőjét, Sebastian Vettelt megszerezte pályafutása első győzelmét, s nem mellesleg a Nap Versenyzője cím is a finn pilótáé lett. A dobogóra még Kimi Räikkönen állhatott fel a másik Ferrarival, miközben az egész hétvége folyamán szenvedő Lewis Hamilton csak a negyedik helyre hozta be a Mercedesét. Így Vettel előnye a pontverseny élén 13 pontosra nőtt.

Max Verstappen több, mint egyperces hátrányban az ötödik lett a Red Bull-lal a Force India versenyzői, Sergio Pérez és Esteban Ocon előtt. Nico Hülkenberg a nyolcadik helyen ért célba a Renault-val, az első tíz sorrendjét a williamses Felipe Massa és a toro rossós Carlos Sainz tette teljessé.

Lance Stroll a másik Williamsszel pályafutása során először fejezett be futamot, és a 11. hellyel éppen csak lecsúszott a pontszerzésről. Daniil Kvyat a 12. lett a másik Toro Rossóval, a haasos Kevin Magnussen, illetve a McLaren belgája, Stoffel Vandoorne előtt. A célba érők névsorát a két Sauber-pilóta, Ericsson és Wehrlein zárta.

Két hét múlva Spanyolországban folytatódik a Forma-1-es szezon!

Az Orosz Nagydíj végeredménye:

c-qkvcgxsaet_or.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr10012469171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J.R. Ewing 2017.05.01. 05:55:14

Kezdi beárazni a Bottas gyerek a fülbevalós celebet.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása