F1 - VETTEL NYERTE AZ ÚJ ÉRA ELSŐ VERSENYÉT!
Forma-1 2017: Ausztrál Nagydíj, Futam

sebastian_vettel_australian_f1_grand_prix_uyfuibmy0tnx.jpg

Meglepetéssel indult a 2017-es Forma-1-szezon: Sebastian Vettel megverte a Mercedeseket a Ferrarival, igaz, ehhez kellett a sportágat az előző három évben domináló csapat stratégiai bakija. 

Az óraállítást követően magyar idő szerint vasárnap reggel 7 órakor vette kezdetét a 2017-es szezon és egyben az újra első futama, az Ausztrál Nagydíj. De mindennek előtt a helyi hőst, Daniel Ricciardót (Red Bull) a balszerencse több irányból is sújtotta - előbb kiderült, hogy a tegnapi balesete során megsérült a sebességváltója, így be kellett vállalni a váltócserét, és az azzal automatikusan járó öt rajthelyes büntetést is. A dráma pedig itt még nem ért véget, ugyanis a rajtrácsra kivezető korén megállt az autó az ausztrál alatt, miután egy elektromos szenzor meghibásodása miatt hatodik sebességi fokozatban ragadt a vadonatúj váltó. Végül a második körben tudott kigördülni a depóból a négyszeres Forma-1-es futamgyőztes.

Ami a rajtot illeti, nem volt sallangmentes, a procedúrát kétszer kellett megismételni, ugyanis néhány versenyző nem a megfelelő rajtpozícióba állt fel - Ricciardo büntetése, majd kipottyanása zavarhatta össze őket.

Viszont második próbálkozásra minden gond nélkül elindult az idei szezon: Sebastian Vettel nem tudta megismételni a tavalyi bravúrját, ugyanis a második rajtkockából indulva egy kicsit beragadt a Ferrarival, miközben az élről induló Lewis Hamilton (Mercedes) egy sima rajttal meg tudta őrizni a vezetést. Vettel számára egy pillanatig még a második hely megőrzése is kérdéses volt, de végül sikerült visszavernie a Mercedes új versenyzőjének, Valtteri Bottasnak az előzési kísérletét, aki mögött maradt Räikkönen (Ferrari) és Verstappen (Red Bull) a 4-5. pozícióban.

c70gpuwx0aeppdz.jpg

A középmezőny tagjai a célegyenesvégi sikánnál vigyázták egymásra, azonban valamivel később, a hármas kanyarban nem úsztuk meg baleset nélkül: Kevin Magnussen (Haas) ütközött a svéd Marcus Ericssonnal (Sauber), és kitolta a sóderágyba. Mindketten tudták folytatni a futamot, de Magnussennek az első szárny megsérülése és egy defekt miatt ki kellett jönnie a bokszutcába.

Eseménytelenül teltek el az első körök, azt leszámítva, hogy az első öt körben Sebastian Vettel a Ferrarival ott loholt Lewis Hamilton nyakán. Az első előzést azonban Lance Stroll mutatta be a Williamsszel, aki a 10. körben megelőzte a sauberes Marcus Ericssont.

A következő tíz körben pedig megkezdődtek a kerékcserék, és meglett a futam első két kiesője is: Romain Grosjean (Haas) a Ferrari-motor meghibásodása miatt esett ki igencsak előkelő pozícióból, miközben Jolyon Palmer (Renault) számára fékhiba miatt ért véget idejekorán a verseny.

Mindeközben, a mezőny elejében máris eltérő taktikák alakultak ki: Hamilton a 17. körben kijött kereket cserélni, míg Vettel csak a 23. körben. De talán a Ferrarinál látták azt, amit a Mercedesnél nem, ugyanis Hamilton néhány kör múlva teljesen beragadt Verstappen mögé, akit nem tudott megelőzni. Ugyanis Vettel a kiállások után visszajött Hamilton elé! Mire pedig Verstappen kifáradt első kerékcseréjére, Vettel elnyúlt 6 másodpercre Hamiltontól. A Mercedes és a Ferrari gyengébb pilótái, Bottas és Räikkönen a 26-27. körben ejtették meg első kiállásukat.

c70m6qqw4aaukhz.jpg

Daniel Ricciardót pedig az ág is húzta, ugyanis a 29. körben kiállni kényszerült a Red Bull-lal, műszaki hiba miatt. A korábbi körökben még Marcus Ericsson adta fel a viadalt a Sauberral, ugyanis mögötte csütörtököt mondott a 2016-os Ferrari-erőforrás.

Vettel pedig stabilan az élen tudta tartani a Ferrari SF70-H-t, a 43. körben a németet a két mercedeses, Hamilton és Bottas követte, megelőzve Räikkonent és Verstappent. A TOP-10 második felét pedig Massa, Pérez, Kvyat, Sainz és Alonso alkották. Nemsokára pedig újabb kiesője lett a futamnak az újonc Lance Stroll személyében, az 50. körben meg Kevin Magnussennek (Haas) parancsolt megálljt egy műszaki viszontagság.

Az utolsó körökben kialakult egy izgalmasabb csata a 10. helyért, amelynek során Esteban Ocon (Force India) és Nico Hülkenberg (Renault) is maga mögé utasította a célegyenesben Fernando Alonsót (McLaren), aki számára addig felcsillant a pontszerzés reménye. A 12. helyre való visszaesés után ki is szállt a versenyből a kétszeres világbajnok spanyol, jó eséllyel műszaki hiba miatt.

australian_f1_grand_prix_ycmya3btdbpx.jpg

Végül pedig bekövetkezett az, amit nagyon sokan reméltek a tél folyamán: Ferrari-futamgyőzelemmel indult a szezon, ugyanis Sebastian Vettelt közel 10 másodpercnyi előny birtokában intette le elsőként a kockás zászló, 57 kör után - a német ezzel behúzta karrierje 43. futamgyőzelmét. Az utolsó Ferrari-győzelemig a 2015-ös szingapúri futamig kell visszamenni, utoljára Ferrari-pilóta pedig 1625 nappal ezelőtt, a 2012-es Koreai Nagydíjat követően vezette az egyéni pontversenyt, Fernando Alonso révén.

A Mercedes számára pedig egy kettős dobogó jelenthette a vigaszt: Lewis Hamilton lett a második, Valtteri Bottas a harmadik - a két versenyzőt csupán 1.3 másodperc választotta el. Rajtuk kívül még Kimi Räikkönen (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull) és Felipe Massa (Williams) zártak körön belül. A TOP-10-be pedig még a Force India és a Toro Rosso versenyzői fértek be, Pérez - Sainz - Kvyat - Ocon felállásban - utóbbi pályafutása első pontját szerezte a száguldó cirkuszban.

A pontszerzőkön kívül csupán versenyző látta meg a kockás zászlót: a renault-s Nico Hülkenberg, az élete első versenyét teljesítő Giovinazzi (Sauber) és Stoffel Vandoorne (McLaren).

Két hét múlva Kínában folytatódik a bajnokság!

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:

c70xlbqxwaahufe.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4012370839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akos27 2017.03.26. 12:04:15

Szia! Olvasd át még1x mert sok elírás van benne. pl: kerékcsere miatti rajthely büntetés, korán-körén, szezon- szenzor stb...

Negrogo 2017.03.27. 09:54:26

En jo 20 evet neztem rendszersens az F1-et de kb. jo 3-4 eve nem kovetem mar. Tegnap tettem egy probat az új szabaj rendszer szerint epitett vasak miatt. Baromi almosito volt most is. Meg nem ertem miert nezik ennyien ezt a penzmosodat meg mindig?

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása