F1 - WEHRLEIN VISSZALÉPETT AZ AUSZTRÁL NAGYDÍJTÓL, GIOVINAZZI INDUL HELYETTE!

pascal_wehrlein_australian_f1_grand_prix_practice_yemlbkdk8vox.jpg

A Sauber újdonsült német versenyzője, Pascal Wehrlein az orvosi engedély ellenére mégsem fog rajthoz állni a 2017-es szezonnyitón, ugyanis még nincs olyan jól, hogy egy komplett versenytávot végig tudjon csinálni. A 2015-ös DTM-bajnokot a hétvége hátralevő részében a GP2 tavalyi második helyezettje, Antonio Giovinazzi fogja helyettesíteni.

Mint az ismeretes, Pascal Wehrlein, a Sauber F1 Team frissen igazolt pilótája még a tél folyamán, a Bajnokok Tornáján szenvedett el hátsérüléseket, amelyek miatt ki kellett hagynia az első barcelonai teszthetet. S noha az orvosoktól megkapta az engedélyt arra, hogy pályára gördüljön a második teszthét folyamán, illetve az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén, a pénteki napot követően, szombaton reggel Wehrlein azt a döntést hozta meg, hogy inkább mégsem indul. Döntését pedig azzal magyarázta, hogy még nincs annyira jól a fizikai kondíciót illetően, hogy egy komplett versenytávot kibírjon.

Helyettese pedig a Ferrarinál harmadik számú versenyzőjeként szolgáló olasz versenyző, Antonio Giovinazzi lesz, aki tavaly újoncként lett második a Forma-1 előszobájaként emlegetett GP2-es bajnokságban. 

Wehrlein ennek kapcsán elmondta, hogy fizikai szempontból jelenleg egyszerűen képtelen arra, hogy teljesítsen egy komplett versenytávot, a balesete miatti edzésdeficit miatt. Ezt a helyzetet pedig pénteken este magyarázta el csapatának, ahol belátták, hogy tényleg nem lenne túl jó ötlet felesleges kockázatot vállalni. Ilyen szempontból dicsérte Wehrlein profizmusát a Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn, aki reméli, hogy Kínában már kellőképpen fitt lesz a részvételhez.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr612368943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása