F1 - HAMILTON A MÁSODIK EDZÉST IS BEHÚZTA
Forma-1 2017: Ausztrál Nagydíj, 2. szabadedzés

lewis_hamilton_australian_f1_grand_prix_practice_5y2w_loa7c5x.jpg

Eddig nagyon jól alakultak a dolgok a mercedeses Lewis Hamilton számára, aki az első után a második szabadedzést is nagyobb, megnyugtatóbb fölénnyel nyerte meg.

Az első két szabadedzésen látottak alapján Lewis Hamilton és a Mercedes tűnik az ausztráliai szezonnyitó hétvége fő favoritjának, ugyanis az első szabadedzés után a másodikon is simán az élen zárt. Az 1:23.620-as köre pedig már bő két tizeddel jobb volt annál az idejénél (1:23.837), amivel tavaly Melbourne-ben megszerezte a pole pozíciót. Mindeközben bő 0.5 másodperccel lemaradva a brit újdonsült csapattársa, Valtteri Bottas csak a harmadik lett, ugyanis mindössze 9 ezreddel Sebastian Vettel beférkőzött a második helyre. A másik SF70-H-val Räikkonen csak a negyedik legjobb időt futotta meg, négy tizedet kapva Vetteltől.

Továbbra is eléggé szolid teljesítményt nyújtanak a Red Bull-ok az Albert Parkban: a Ricciardo - Verstappen páros az 5-6. pozícióban zárt. Verstappen ráadásul igencsak kevés kört, szám szerint csak nyolcat tudott megtenni, mivel megsérült az autójának a padlólemeze, amikor elhagyta a pályát a 12-es kanyar kijáratánál, és ráhajtott a pályaszéli buckára.

Ugyanakkor a kis bikák, azaz a Toro Rossók egészen magabiztos teljesítményt nyújtottak: Carlos Sainz a Red Bull autói mögött, a 7. pozícióban zárt, míg a csapattársa, az orosz Daniil Kvyat a 10. lett. A két STR12-es között Romain Grosjean (Haas) és Nico Hülkenberg (Renault) foglaltak helyet az eredményjelző nyolcadik és kilencedik sorában.

A McLaren-Honda pedig az FP1-es kudarcot követően már valamivel jobban muzsikált: Fernando Alonso a Force Indiák szendvicsében a 12., Stoffel Vandoorne a 17. lett, de ez továbbra is messze van a jótól.

Ráadásul az edzésen többen is problémákba ütköztek: Jolyon Palmer már 25 perc után összetörte a Renault-t az utolsó kanyarban, percekkel később Felipe Massa Williams-Mercedesében szállt el a sebességváltó, Marcus Ericsson pedig az utolsó öt percben ásta el a Sauber-Ferrarit a 6-os kanyar bukóterében lévő kavicságyba. Rajtuk kívül Kevin Magnussennek (Haas) is gondjai lehettek, ugyanis a dán eddig érthetetlen okokból kifolyólag csak 8 kört tett meg a 90 perc folyamán.

Ezzel a mai napra véget értek az események Melbourne-ben, de holnap, a harmadik szabadedzés alkalmával ismét felbőgnek a motorok, magyar idő szerint 3 óra 55 perctől.

A második szabadedzés végeredménye:

c7qgfp5vsaa8b0l.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5012366429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása