F1 - 2017-BEN IS FERRUCCI LESZ A HAAS FEJLESZTŐPILÓTÁJA

santino_ferrucci_f1_testing_silverstone_bnlh9ca5jbwx.jpg

Jövőre is a fiatal amerikai fogja betölteni a fejlesztőpilótai pozíciót Gene Haas Forma-1-es csapatánál.

Mint ismeretes, az idei esztendőben Santino Ferrucci amellett, hogy ment a GP3-ban egy teljes szezont a DAMS csapat színeiben, a Haas Forma-1-es alakulatánál ment két tesztnapot, rendre megjelent a nagydíjakon, és az amerikai csapat szimulátoros programjában is részt vett.

Ami pedig a fiatal pilóta 2016-os GP3-szezonját illeti, 12. lett a pontversenyben 36 ponttal, elérve többek között egy 3. helyezést Spa-Francorchamps-ban, a szezon utáni teszteken pedig a DAMS mellett a Trident csapat autóját is vezethette.

Tegnap a Haas F1 Team csapatfőnöki posztját betöltő Günther Steiner az autosport.com-nak nyilatkozva elárulta, hogy a 18 éves amerikai jövőre is marad a csapat fejlesztőpilótája, sőt, hosszú távon terveznek vele:

"Marad a csapatnál, mint fejlesztőpilóta. Ez pedig egy hosszútávú projekt, amelynek esetében nem tudjuk pontosan, hogy mit fogunk csinálni a következő esztendőben vele, ugyanis mint ismeretes, a tesztelés lehetősége továbbra is a levegőben van. Ismerjük azokat a teszteket, amiket csinálunk, de továbbra szükség van arra, hogy eldöntsük, mikor vannak "újonc napok", és olyankor kit ültetünk a volán mögé. Emellett azt is el kell döntenünk, hogy adunk-e neki néhány FP1-es lehetőséget, vagy sem. A tél folyamán le kell ülnünk vele, és meg kell beszélnünk, hogy mit fogunk csinálni."

Ezután Steiner kitért arra, hogy Ferruccinak muszáj lesz majd koncentrálnia az egyenletes teljesítményre a változékonyan sikeredett GP3-as szezon után.

"Santinónak megvan a jó tempója, már csak arra van szüksége, hogy jó köröket tudja összerakni. Futamokon eléggé jól teljesít, általában mindig előrébb tud jönni és egyszer dobogóra is állhatott. Emellett eléggé fiatal, csak arra kell fókuszálnia, hogy »Oké, össze tudok rakni három gyors szektort, most pedig arra van szükségem, hogy ezekből egy jó kört tudjak összerakni«."

Amikor pedig arról kérdezték Steinert, hogy Ferrucci lesz-e a Forma-1 következő amerikai versenyzője, így felelt: "Remélem. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy a GP3-ban fog maradni. Szükségünk van arra, hogy lássuk, miképpen fejlődik - ez az, amiért együtt dolgozunk vele. Az Egyesült Államokban a fiatalok közül ő az, aki a legbiztatóbb, és akit támogatunk."

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2712069093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása