F1 - KIDERÜLT, MIKOR ÉRKEZIK A 2017-ES FERRARI

c0dkoqowqaiarj4.jpg

A Scuderia Ferrari hétfő délután megerősítette a 2017-es autó bemutatásának időpontját, illetve a csapat harmadik számú versenyzőjét is ismertette.

Megvan az első csapat, amely ismertette, hogy mikor fogja bemutatni a 2017-es autóját! Ez pedig a Ferrari: a maranellói gárda elnöke, Sergio Marchionne ugyanis hétfő délután bejelentette, hogy a jövő évi autóról 2017. február 24-én, a fioranói pályán fog lehullani a lepel, néhány nappal az első barcelonai tesztnap előtt. motorsport.com úgy tudja, hogy a helyszínen a csapat mindkét filmes napját fel fogja használni.

Az autónak egyelőre még nincs hivatalos kódneve, de maga a projekt a 668-as kódnév alatt fut.

_sbb5382_3862066.jpgDe nem csak erről tett bejelentést a nagy múlttal bíró olasz istálló, hanem arról is, hogy 2017-ben a harmadik számú versenyzőjük az olasz Antonio Giovinazzi lesz, aki idén pályafutása első GP2-es szezonját a második helyen zárta a Prema Powerteam színeiben. Azt még egyelőre nem tudni pontosan, hogy milyen feladatokat fog ellátni a 22 éves ifjonc a csapatnál - a motorsport.com számára csupán annyit mondott a csapatfőnök Maurizio Arrivabene, hogy januárban megkezdi a szimulátoros munkát, illetve várható, hogy valamelyik szezonközi teszten autóba ül.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr612058365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása