GP2 - SIROTKIN A SEMMIBŐL TÖRT A BAJNOKSÁG ÉLÉRE

_sla1275_3761294.jpg

Két jól sikerült versenyhétvége után a semmiből lépett elő bajnokaspiránssá az ART Grand Prix orosz pilótája, Sergey Sirotkin, aki úgy mehet el a nyári szünetre, hogy a ponttabella élén holtverseny van közte és a Prema franciája, Pierre Gasly között.

A szombati futamon Sirotkin toronymagasan diadalmaskodott, a vasárnapi sprintversenyen pedig Alex Lynn aratott rajt-cél győzelmet.

A hétvégén a GP2 2016-os szezonjának a hetedik versenyhétvégéjét a németországi Hockenheimringen rendezték meg, mint a Forma-1 betétfutama.

Szabadedzés: Gasly-elsőséggel indult a németországi hétvége is

A víkend programja a 45 perces pénteki szabadedzéssel indult. A Hungaroringen meggyőző teljesítményt produkáló, s ezzel a bajnoki lista első helyét átvevő Pierre Gasly elsőséggel indította a hétvégéjét. A Red Bull Forma-1-es csapatának protezsáltja a Prema Powerteam színeiben megnyerte ugyanis a gyakorlást - az elsőséghez elegendő 1:23.269-es idejét még az első etapjának a végén megfutotta.

_sbb0123_3757792.jpg

Igaz, ezúttal nem volt olyannyira tetemes a fölénye, mint egy héttel ezelőtt, ugyanis mindössze 92 ezredet vert a Russian Time orosz pilótájára, Artem Markelovra. A képzeletbeli dobogó legalsó foka pedig a DAMS brit pilótájáé, Alex Lynn-é lett. A negyedik helyen végző Trident-versenyző, Luca Ghiotto hátrány pedig csak 11 század volt, Gasly-hoz képest.

Az 5., illetve a 7. helyen a Racing Engineering pilótái zártak, de a Norman Nato - Jordan King duó közzé beékelődött a Russian Time másik autójával  az olasz Raffaele Marciello.

A TOP 10 sorrendje Oliver Rowlanddel (MP Motorsport), Antonio Giovinazzival (Prema Powerteam) és Sergey Sirotkinnal (ART Grand Prix) lett teljes.

A szabadedzés végeredménye:

gp2_szabadedzes.jpg

Időmérő edzés: Meglepetés Sirotkin-pole az időmérőn

Péntek délután pedig a GP2-ben megrendezték a kvalifikációt, amely meglepetés végeredménnyel zárult. Az utolsó utáni pillanatban az ART Grand Prix orosz pilótája, Sergey Sirotkin az élre tört! A korábbi Forma-1-es tesztversenyző az 1:22.193-as körével 19 ezredet vert a szabadedzést behúzó Pierre Gasly-ra. A félórás kvalifikációt a harmadik helyen a Russian Time színeiben versenyző Raffaele Marciello zárta.

_sla0368_3757779.jpg

A negyedik rajtkockába a Prema másik pilótája, Antonio Giovinazzi kvalifikálta magát. A harmadik rajtsort két brit pilóta foglalta el: az MP Motorsportot képviselő Oliver Rowland, valamint a DAMS-os Alex Lynn. A kettejük közti különbség csak 9 ezred volt. A negyedik sor Norman Natóé (Racing Engineering) és Nicholas Latifié (DAMS) lett, a legjobb tíz végét pedig Jordan King (Racing Engineering) és a hazai pályán versenyző Marvin Kirchhöfer (Carlin) alkotta.

Azonban végül nem ez lett a hivatalos végeredmény, ugyanis órákkal az időmérő edzés után a stewardok kizárták az időmérőről a Prema olasz pilótáját, Antonio Giovinazzit, ugyanis az autója az esemény utáni technikai vizsgálaton megbukott - a fenéklemez magassága nem volt megfelelő. Így az olaszt a rajtrács végére száműzték, az előkelő negyedik pozíció pedig Rowland ölébe hullott.

Az időmérő edzés végeredménye:

gp2_kvali.jpg

Első futam: Sirotkin a két bokszkiállás ellenére is fölényes győzelmet aratott a főfutamon 

Szombat délután, 45 perccel a Forma-1-esek időmérő edzése után megrendezték a GP2-es főversenyt, melynek folyamán a mezőnynek 38 kört kellett teljesítenie. A pole-ból Sirotkin indulhatott Gasly előtt, a második sorból pedig Marciello és Rowland várhatták a piros lámpák kialvását.

_sla1143_3761162.jpgMiután a 22 pilóta megkapta a rajtjelet, Sirotkin az élről kilőtt, azonban a 2. rajtkockából startoló Pierre Gasly csúnyán beragadt, melynek köszönhetően nagyjából 10 pozíciót veszített az első pár száz méteren.

Sirotkint az első körökben Marciello üldözte, az orosz-olasz páros meg is tudott lógni az élen, köszönhetően a mögöttük zajló Nato - Rowland csatának. Az MP Motorsport britje többször is fej-fej melletti csatába keveredett Nato-val végül a "Mobil 1" névre hallgató balkanyarban előzte meg, majd Alex Lynn is követte a példáját.

A 3. körtől kezdve használni lehetett az állítható hátsó szárnyat - ezt kihasználva Marciello komoly nyomás alá helyezte az élen álló Sirotkint. Az orosz ART-pilóta a 6-os kanyar előtti hosszú egyenesben még le tudta védeni az olaszt, azonban a 8-as kanyarban elvesztette a vezetést. Marciello ekkor az élre tört a Russian Time autójával.

Ezután Marciello egy biztonságos előnyt épített ki Sirotkinnal szemben, mindeközben Alex Lynn átvette a 3. helyet Oliver Rowlandtől. Nem sokkal ezután elsőként jött be a depóba, hogy lecseréltesse a lágy gumikat, éppen csak megelőzve a virtuális biztonsági autós fázist.

A 6. körben lépett érvénybe a VSC-jelzés, ugyanis Artem Markelov elmérte a 6-os kanyar féktávját, és kiütötte Jordan Kinget. Az orosz Markelov kiesett, de a brit King is alaposan visszaesett az incidensnek köszönhetően.

A virtuális biztonsági autós fázis kezdetekor pedig Sergey Sirotkin az ART gépével kijött, hogy abszolválja a kötelező bokszkiállását, melyet követően az orosz a rendkívül előkelő, 4. pozícióban tért vissza a pályára.

Azonban a következő VSC-etap sem váratott magára sokáig: a 8. körben Daniel De Jong és Sean Gelael ütköztek össze a hajtűkanyarban. Ekkor pedig az FIA váratlanul vizsgálatot indított a pole-ból induló Sirotkin ellen, mert akkor jött be a depóba, amikor már érvényben volt a Virtuális Safety Car-jelzés.

Miután Nicholas Latifit és Norman Natót megelőzte a VSC-fázis után és Marciello is kijött a kötelező bokszkiállására, így a 15. körben már a második pozícióban haladt az ART orosza, Sergey Sirotkin, aki előtt a DAMS britje, Alex Lynn vezette a futamot.

Sirotkin az egyértelműen újabb abroncsok segítségével 5 körön belül levadászta Lynn-t, és átvette a vezetést. Azonban nemsokára kihívták az oroszt a depóba, mivel a korábbi kiállása nem minősült végül a verseny folyamán teljesítendő, egy kötelező kerékcserének, mert a VSC alatt abszolválta.

Ezután a 26. körben Sirotkin kijött a depóba, és megkapta a lágy gumikat a hátralévő 12 körre. A negyedik helyre tért vissza az ART Grand Prix autójával, Marciello, Rowland és Ghiotto mögé. Nemsokára Ghiotto és Sirotkin is elment Rowlandnek, sőt nemsokára Ghiotto és Sirotkin között is helycsere történt, melynek révén újabb pozíciót javított az orosz.

Pár kör múlva pedig sor került a 3. virtuális biztonsági autós fázisra, ugyanis Lynn a kettes kanyar kijáratán kiforgatta Norman Natót, miközben a hatodik helyért küzdöttek.

Mindeközben Sirotkin a friss lágy abroncsokon körönként 2 másodpercet vert Marciellóra, így az orosz két körön belül elkapta az olaszt. S habár Marciello kivédekezte Sirotkin első támadási kísérletét, a "Sachs" kanyarban Sirotkin már nem kérdezett, hanem habozás nélkül megelőzte Marciellót, ezzel átvéve az első pozíciót.

Ennek köszönhetően az ART Grand Prix orosz versenyzője, Sergey Sirotkin sorozatban másodjára tudott győzedelmeskedni a GP2 idei szezonjában. Mögötte a Trident olasz pilótája, Luca Ghiotto ért célba a második helyen, megelőzve a Raffaele Marciellót az utolsó métereken lehajrázó Pierre Gasly-t, aki az elrontott rajt ellenére pezsgőzhetett a pódiumon.

Eredetileg Lynn ért célba az ötödik helyen, de az FIA még a futam végén kirótt rá egy 10 másodperces büntetést Nato kilökéséért, így visszaesett nyolcadiknak. Így a Rapax csapata egy 5. és egy 7. hellyel zárt a főversenyt Pic - Malja felállásban, akiknek szendvicsében Oliver Rowland töltötte be a sonka és a sajt szerepét.

Antonio Giovinazzi az utolsó helyről rajtolva a 2 pontot érő 9. pozícióban ért célba, az utolsó pontot pedig az ART másik pilótája, a japán Nobuharu Matsushita csípte el.

_w2q2434_3760644.jpg

Azonban ahogy az történt az időmérőn, úgy a futamon is belenyúlt az eredménybe az FIA, és megint a Prema csapatát érte a csapás. Ugyanis pár órával a leintés után diszkvalifikálták a 3. helyen záró Pierre Gasly-t, ugyanis az autójában üres volt a tűzoltókészülék, ezzel pedig az autó nem felelt a biztonsági felszerelésre vonatkozó szabályoknak. Ráadásul, a 3. pozíció elvesztésével a vasárnapi futamra nem a 6. rajtkockát tudhatta magáénak a Red Bull protezsáltja, ugyanis ezen büntetéssel a rajtrács végére került.

Ennek köszönhetően a hazai pályán versenyző Kirchhöfer felkerült a pontszerzők közé, a második futamos pole pedig Giovinazzié lett.

De nem ő volt az egyedüli, akik büntetést kaptak a futam után. A stewardok a versenytársaikkal ütköző Artem Markelovot és Daniel De Jongot is egy 5 rajthelyes büntetéssel sújtotta a második futamra - miután a duó nem ért célba a futamon, a depóból fog indulni.

Az első futam hivatalos végeredménye:

gp2_r1_1.jpg

Második futam: Lynn nyert Sirotkin és Pic előtt, Gasly a 6. helyig lopakodott előre

A vasárnapi sprintversenyen a Prema Powerteam olasz versenyzője, Antonio Giovinazzi indulhatott az élről, megelőzve Lynn-t, Malja-t és Rowlandet.

_sla1731_3763370.jpgA lámpák kialvása után Giovinazzi azonnal elvesztette a vezetést, ugyanis autóinak a kerekei kiforogtak, így Lynn és a remekül rajtoló Rowland elmentek mellette. Az olasz kénytelen volt besorolni harmadiknak, de ezt a pozíciót is csak úgy tudta kivívni magának, hogy leterelte a pályáról Arthur Pic-et, amiért a későbbiekben 5 másodperces büntetést kapott.

Az első pozíciót az első körök folyamán Lynn kitartóan őrizte, de Rowland megpróbálta megnehezíteni a honfitárs dolgát. Viszont nemsokára az MP Motorsport pilótájának a visszapillantót kellett figyelni, ugyanis közeledett rá Giovinazzi.

Azonban rövidesen egy virtuális biztonsági autós fázis törte meg a pilóták lendületét, amelyre Nabil Jeffri és Norman Nato ütközése miatt volt szükség, amely a 8-as kanyarban történt. A futam után a versenybíróság a maláj pilótát büntette, mégpedig egy 3 rajthelyes büntetéssel, amelyet a spái első futam alkalmával fog letölteni.

Az újraindításnál a Rowland - Giovinazzi csata tette mozgalmassá a futamot, egészen addig, amíg az olasznál el nem szakadt a 8-as kanyarban a cérna, és koccant a brit ellenfelével. Giovinazzi jobb első defekttel és sérült első szárnnyal kötött ki a sóderágyban, ezzel ki is esett a versenyből a bajnokesélyes. Az eset miatt újra szükség volt a Virtuális Safety Car-ra.

_onz9591_3763503_1.jpg

A verseny utolsó etapját Alex Lynn uralta, pedig egyáltalán nem volt könnyű dolga, mert gondok akadtak az autóval. Viszont a mögötte zajló csatáknak köszönhetően senki sem volt veszéllyel az elsőségére.

A sokáig második pozícióban autózó Rowland a gumikopás miatt rengeteget bukott az utolsó körökben, miután Sirotkin, Pic és Ghiotto is megelőzte őt, visszaesett az 5. helyre. Hatodikként a 20. rajthelyről zseniálisan felzárkózó premás Pierre Gasly zárt. Az utolsó két pontszerző pozícióban Marciello és Malja zárt. A TOP 10 pedig Markelovval és Evansszel lett teljes.

A pontversenyben pedig a németországi hétvége után holtverseny alakult ki az élen, ugyanis Sergey Sirotkin és Pierre Gasly neve mellett is 113 pont van, de nincs messze tőlük a Marciello - Giovinazzi - Rowland trió.

Ezennel pedig a GP2 mezőnye is nyári szünetre vonul, a folytatásra 4 hét múlva kerül sor Spa-Francorchamps-ban.

A sprintfutam végeredménye:

gp2_r2_2.jpg

Az egyéni bajnokság állása 7 futam után:

  1. Sergey Sirotkin - 113 pont
  2. Pierre Gasly - 113 pont
  3. Raffaele Marciello - 102 pont
  4. Antonio Giovinazzi - 100 pont
  5. Oliver Rowland - 99 pont
  6. Norman Nato - 81 pont
  7. Jordan King - 80 pont
  8. Mitch Evans - 77 pont
  9. Alex Lynn - 72 pont
  10. Artem Markelov - 65 pont

A konstruktőri tabella állása 7 futam után:

  1. PREMA Racing - 213 pont
  2. ART Grand Prix - 171 pont
  3. RUSSIAN TIME - 167 pont
  4. Racing Engineering - 161 pont
  5. MP Motorsport - 105 pont
  6. Pertamina Campos Racing - 101 pont
  7. DAMS - 93 pont
  8. Trident - 64 pont
  9. Rapax - 48 pont
  10. Carlin - 34 pont
  11. Arden International - 12 pont

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1008924500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása