F1 - A RENAULT VISSZATÉR A MONACÓI FELFÜGGESZTÉSHEZ, TOVÁBBÁ ABBAHAGYJA A 2016-OS GÉP FEJLESZTÉSÉT

kevin_magnussen_f1_grand_prix_monaco_ay7n85iseqal.jpg

A Renault a Magyar Nagydíjon ad egy második esélyt a monacói hétvége folyamán kipróbált felfüggesztéseknek. Ezen kívül még egy bejelentést a francia gyártó, amely az idei autóra vonatkozik.

A Renault még annak ellenére sem nyújt túlontúl acélos teljesítményt, hogy a franciák ezt az évet alapjáraton tanulóévnek szánták - a gyenge R.S.16-osokkal Kevin Magnussen és Jolyon Palmer rendre a mezőny hátsó részében tanyáznak.

Monacóban a gyári istálló kipróbált egy újfajta felfüggesztést az autó javításának érdekében, azonban a várt hatást nem érte el, sőt, rosszabbá vált az R.S.16. A monacói hétvége után vissza is tértek a korábbi felfüggesztésre, azonban most a Hungaroringen kapnak egy második esélyt a monacói specifikációk, melyeket a múlt heti silverstone-i teszten kipróbáltak a Renault-nál, a pilóták pedig elégedettebbek voltak vele, ugyanis érezhető volt a fejlődés. Azonban a gyakorlás folyamán az autó teljesítményét nem sikerült feljebb tornázni.

A délelőtt folyamán pedig Cyril Abiteboul, a Renault F1 vezére várható bejelentést, miszerint leállítottak a 2016-os autó fejlesztését, és mostantól a 2017-es szabályváltozásokra való felkészülésre fogják helyezni a hangsúlyt. Ennek érdekében pedig a franciák bővíteni fogják alkalmazott állományukat - ez eddig 480 fős személyzet hamarosan 600-650 fős lehet, de aggodalomra semmi ok, a francia gyártónál a pénz nem számít. Jövőre már a pontszerző zónában képviseltetné magát a Renault Forma-1-es alakulata, 2018-ban pedig már a dobogókért küzdene.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr218906276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása