F1 - A MERCEDES ELFOGADJA ROSBERG BÜNTETÉSÉT

nico_rosberg_f1_grand_prix_great_britain_2ztsfpvicwol.jpg

A németek csütörtökig fellebbezhettek volna az FIA döntése ellen, de nem tették, ezzel elfogadják, hogy Nico Rosberg büntetése miatt ismét nem jött össze a kettős győzelem.

A Brit nagydíj utolsó köreiben támadtak váltóproblémái Nico Rosberg-nek, a Mercedes 7-es sebességi fokozatban ragadt. A csapatnak gyorsan kellett reagálnia, mielőtt végleg leáll Rosberg alatt a W07, így nem törődve a rádiós szabály részleteivel, hirtelen cselekedtek és mint később kiderült, olyat mondtak a németnek, amit nem szabadott volna. Mivel a váltóhiba végzetes problémát jelentett volna, az FIA elfogadta azt, hogy Rosberg a mérnükétől kapott utasítást a kapcsolók átállításának terén, ám az üzenet utolsó mondatrésze, miszerint elmagyarázták a pilótának, hogy gyorsan váltson 7-esből 8-asba, már nem fért bele a szabályok kereteibe. 

Rosberg a pályán ugyan megtudta tartani 2. helyét, utólag 10 másodperces időbüntetéssel sújtották, aminek következtében hátraesett Verstappen mögé a 3. pozícióba. Ennek köszönhetően a Mercedes elvesztett egy újabb kettős győzelmet, Rosberg pedig három fontos pontot, ami azt jelenti, hogy riválisa, Lewis Hamilton már csak egyetlen egy egységgel van lemaradva mögötte a bajnoki összetettben. 

A Mercedes fellebbezhetett volna a döntés ellen, de végül nem tették, Toto Wolffék tehát elfogadják az FIA véleményét. A stuttgartiak hivatalos közleményükben azt írják, a következő hetekben mindenesetre tárgyalni fognak a csapatokkal és a szövetséggel a rádiós szabály miatt, ami egyelőre senki számára sem bizonyul könnyen és magától értetődőnek. A Mercedes lett tehát az első áldozat, érdekes módon pont azután, miután az FIA Silverstone előtt kijelentette, ezentúl bekeményít a rádióforgalmak ellenőrzése és meghágása terén, és a zéró tolerancia elvét használják. 

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr478881750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása