F1 - LEWIS HAMILTON MONACÓBAN MEGSZEREZTE ELSŐ 2016-OS GYŐZELMÉT!

lewis_hamilton_f1_grand_prix_monaco_8bpotox1g4ol.jpg

Pályafutása 44. és idei első győzelmét szerezte meg a Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton, miután a brit az utolsó bokszkiállásnál be tudott vágni a Red Bull-pilóta, Daniel Ricciardo elé, kinek kerékcseréjét a Red Bull totálisan elrontotta, így "csak" második lett az ausztrál. A harmadik helyre pedig Sergio Perez ért oda a Force Indiával, maga mögött tartva a ferraris Sebastian Vettelt. A McLaren kettős pontszerzésnek örülhetett - Alonso 5., Button 9. lett. A bajnoki éllovas Nico Rosberg csak a 7. helyen látta meg a kockás zászlót a másik ezüst nyíllal!

A tegnapi nap után még úgy tűnt, hogy Daniel Ricciardo kezében óriási Jolly Joker van, ugyanis a pole pozíciós ausztrál a Q2-ben a szuperlágy gumikon futotta meg az idejét. A szabályok értelmében azon a szetten kellett volna megkezdenie a mai futamot, ha azt száraz körülmények közt rendezik. Ez pedig olyan szempontból kedvező lett volna a számára, hogy egy jó rajttal és egy jó hosszú első etappal be tudta volna betonozni magát az első pozícióba, maga mögött tartva a Mercedes párosát.

f1_grand_prix_of_monaco_dwpjglkln5gl.jpg

Azonban az égiek nem játszottak Ricciardo kezére, ugyanis vasárnap reggeltől kezdve komoly eső öntötte el Monaco utcáit, ennek következtében pedig a mezőny vizes pályán és arra alkalmas gumikon vágott neki a 78 körös viadalnak, amely az időjárás miatt a biztonsági autó mögül rajtolt el. A Safety Car sofőrje, a születésnapos Bernd Maylander pedig csak a 7. kör végén állt ki a mezőny elől.

A sorrend az első körökben elvileg változatlan maradt volna, ám Daniil Kvyatra alaposan rájárt a rúd ismételten, ugyanis vélhetően elektronikai hiba miatt, állandó, 60 kilométer/órás sebességben ragadt az autója. Ezt a problémát a Toro Rosso két bokszkiállással és egy kormánycserével tudta orvosolni, de ekkorra már körhátrányba került az orosz.

Nem sokkal később pedig egy nagyobb baleset borzolta fel a kedélyeket. Jolyon Palmer csapódott neki a palánknak a célegyenesben a Renault-val, miután 5. sebességi fokozatban kiforogtak a kerekek, az R.S.16-ost pedig a St. Devote kanyar bukóterében található TecPro-fal állította meg. Ekkor lépett életbe először a virtuális SC.

image20_img_1536_medium.jpg

A zöld zászlót a 10. körben lengették, ekkor mehettek a pilóták újra versenytempót. Azonban nem tartott sokáig a szabad versenyzés, ugyanis újabb VSC-fázis következett, mivel Kimi Raikkonen a Loews-kanyar nekikoccant a falnak. A finn a Portierben kis híján a falnak vezette Grosjean autóját, majd végül a 2007-es világbajnok az alagút utáni szervizúton leparkolt.

A 16. körben pedig a 2-3. helyen autózó Mercedesek között helycsere történt - Nico Rosberg a Mercedes kérésére elengedte a nála a mai nap folyamán jelentősen gyorsabb csapattársat, Lewis Hamiltont.

Az ez utáni körökben a mezőny döntő többsége átváltott az intermediate gumikra, kivéve Lewis Hamilton és Pascal Wehrleint, akik az esős Pirelliken húzták ki egészen addig, amíg a körülmények nem voltak megfelelőek a száraz pályára alkalmas gumiknak - erre a 30. kör környékén került sor.

cjn-17iwkae6zo2.jpg

De ne rohanjuk előre ennyit az időben, ugyanis a középmezőny és a hátsó traktus nagyon jó kis csatákkal és koccanásokkal kecsegtetett. A 21. körben a Rascasse-nál Daniil Kvyat és Kevin Magnussen a falban kötöttek ki, kakaskodásuk után.

Mindeközben az élen az a helyzet alakult ki, hogy Daniel Ricciardo a 24. körben rakatta fel az intermediate gumikat, melyeken viszonylag hamar utol is érte az esős gumikon hősködő Lewis Hamiltont. Azonban a brit még így 1:30 körüli időket bírt menni.

Végül nem ő, hanem Marcus Ericsson volt az első olyan versenyző, aki megkockáztatta a slicket, ekkor ultralágyakat kapott a svéd a 31. körben; Hamilton ennek a körnek a végén érkezett. Ricciardo pedig egy körrel később jött ki gumifrissítésre, mint az angol vetélytárs, azonban a Red Bull totálisan elbaltázta az ausztrál bokszkiállását azzal, hogy csak akkor rohantak ki a szuperlágy gumikkal a szerelők Ricciardo 3-as rajtszámú autójához, amikor az ausztrál már egy jó ideje ott vesztegelt. A kommunikációs hiba okozta kapitális vétség miatt az energiaitalos márka 10 másodperc bukott, ami pont elég volt ahhoz, hogy bebukják az első helyet Hamiltonnal szemben.

cjpxgnuw0aaduiy.jpg

A Red Bull másik drámája pedig Max Verstappen volt. A fiatal holland a barcelonai győzelem után tökéletesen megérkezett a monacói mélypontba, ugyanis a 35. körben újból, a versenyhétvége folyamán harmadik alkalommal is falnak csapta a Red Bull RB12-est. Ekkor "jött" újra a virtuális biztonsági autó.

Az újraindítást követően az első helyért kőkemény csatát vívott Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo - a Red Bull ausztrálja nem egy helyen próbálkozott meg az előzéssel; az hagyján, hogy nem sikerült a manőver, de a folyamatos csúszkálással a saját maga versenyét is veszélyeztette, ugyanis nem egy alkalommal volt nagyon, de nagyon közel a szalagkorláthoz.

Az első csörte után a Red Bull pilótája egy kissé szétesett, így ment pár nyugtató kört, nem sokkal később pedig már újra DRS-távolságon belül volt Hamiltonhoz képest, miközben fél szemünk a 3-4. helyen álló Perez - Vettel párosra szegeződött, akik 10 másodpercen belül voltak az élen haladókhoz képest. A mexikói és a német minden bizonnyal azzal számolt a sárga oldalfalú lágy gumik feltételekor, hogy Hamiltonéknak még egyszer jönniük kell, ám ezen számítások nem jöttek be.

cjoir9cwuaepwqx.jpg

Az 50. kör környékén pedig a Sauber házi patáliája nyújtott némi izgalmakat. Először a Sauber felszólította arra Nasr-t, hogy engedje el Ericssont, mert a svéd gyorsabb nála. Ám a brazil pilóta nem óhajtott engedelmesen félreállni, így a svéd saját kezűleg próbált meg rendet rakni a Rascasse-ban, melynek baleset lett a vége. Pár kör elteltével már egyik C35-ös sem volt versenyben.

Két körrel később Daniel Ricciardo újból megmérte Lewis Hamiltont, miután a lekörözések révén megint nagyon közel voltak egymáshoz, de végül nem történt helycsere, s ekkor Ricciardo megint egy kisebb hátrányra tett szert.

A mögöttesben is zajlottak a csaták: a versenyt végigszenvedő Nico Rosberg megpróbálta maga mögé utasítani Fernando Alonsót, ám ezt csak az alagút utáni sikánban tudta kivitelezni úgy, hogy levágta a kanyart, így a német inkább visszaadta a pozíciót, mintsem kapjon esetleg egy büntetést. Miközben a McLaren másik pilótájának, Jenson Buttonnak az utolsó pár körre csapadékot jósoltak.

Eközben pedig az élen állók között eléggé intenzíven változott a különbség, miközben sokadjára is érvénybe lépett a VSC-fázis, ezúttal egy zacskódarab miatt, amely ismeretlen körülmények között hullott be a célegyenesbe.

Az utolsó körökben pedig valóban megérkezett az eső, igaz, nem komoly mennyiségben, hanem csak néhány csepp képviseletében. A győzelemért vívott harc pedig eldőlt az utolsó körökre, ugyanis Daniel Ricciardo alól hamarabb elfogytak a szuperlágy gumik, mint Lewis Hamilton alól az ultralágyak, örökké rejtély marad az, hogy miként bírt ki majdnem 50 kört Hamilton autóján a lila oldalfalú Pirelli, amely papíron 15-20 körig kéne, hogy bírja.

f1_grand_prix_of_monaco_kookxyyeguil.jpg

A győzelem pedig így nem másé, mint Lewis Hamiltoné lett - a Mercedes pilótája ezzel először tudta nyerni 2016-ban és pályafutása során 44. alkalommal. A mérges, csalódott és szomorú Daniel Ricciardo pedig a második helyen csordogált be a futam meglepetésembere, Sergio Perez előtt, aki valahogyan csak behozta a Force Indiát a harmadik pozícióba. A mexikói mögött a német Ferrari-pilóta, Sebastian Vettel, valamint az ötödik hellyel idei legjobb eredményét elérő Fernando Alonso zártak. A hatodik helyen pedig Nico Hülkenberg végzett a Force India másik autója, a német pilóta a legutolsó métereken vadászta le honfitársát, a mercedeses Rosberget, aki csak a hetedik lett, Carlos Sainz Jr. előtt. A McLaren kettős pontszerezését a kilencedik helyezett Button biztosította be, a pontszerzők névsorát pedig a williamses Felipe Massa zárta. Monaco utcáin 15-en értek célba; a pontszerzőkön kívül a két Haas, Bottas és a két Manor.

A folytatásra két hét múlva Kanadában kerül sor, ahol a 67. Forma-1-es világbajnokság 7. versenyét fogják megrendezni.

A Monacói Nagydíj végeredménye:

13315558_607831182707201_771087567957561081_n.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr748756310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása