F1 - NICO ROSBERG NYERTE A BAHREINI NAGYDÍJAT RAIKKONEN ÉS HAMILTON ELŐTT!

f1-bahrain-gp-2016-nico-rosberg-mercedes-amg-f1-team-w07.jpg

Nico Rosberg pályafutása 16. győzelmét szerezte meg a bahreini éjszakában. A Mercedes német pilótája mögött a ferraris Kimi Raikkonen lett a második, míg Lewis Hamilton a harmadik. Grosjean és a Haas újból pontokat szereztek, miután a francia versenyző az 5. helyen ért célba!

Kapásból egy drámai jelenettel indult a Bahreini Nagydíj, ugyanis a ferraris Sebastian Vettel motorja már a felvezető körben felmondta szolgálatot, pedig a német a harmadik helyről rajtolhatott volna.

Azonban a rajt Vettel kihullásának ellenére sem volt eseménytelen. A két Mercedes nagyjából jól kapta el az indulást, ellenben Kimi Raikkonennel, aki beragadásával több pozíciót is veszített. Azonban itt még a legkevésbé sem ült le a verseny, ugyanis az egyes kanyarban folytatódott az izgalmak sorozata, mégpedig Lewis Hamilton és Valtteri Bottas összeakadásával, melynek következtében a brit világbajnoki címvédő keresztbe állt és visszaesett néhány helyet. Ráadásul Hamilton autójáról leszakadt egy alkatrész, de a háromszoros világbajnok számára ez sem jelentett akadályt abban, hogy rövidesen visszazárkózzon a TOP 3-ba. Bottast pedig az esetért egy áthajtásos büntetéssel sújtották.

A futam folyamán ezúttal nem voltak olyan sokszínűek a gumitaktikák, viszont az izgalmak a legkevésbé sem maradtak, ugyanis a futam folyamán minden percben volt egy-egy pengeváltás, melynek végkimenetele egy-egy bravúros előzés lett a legtöbb esetben.

Az 57 körös versenyt pedig 10 másodperces előnnyel húzta be Nico Rosberg, ezzel a Mercedes pilótája idei második, zsinórban az ötödik, pályafutása során a 16. győzelmét szerezte meg. A második helyen Kimi Raikkonen zárt a Ferrarival, mögötte Lewis Hamilton ért célba a Mercedesszel.

Ausztrália után a bahreini éjszakában is Daniel Ricciardoé lett a negyedik hely, a Red Bull ausztrálja eddig egy nagyon kiegyensúlyozott szezont produkál. Újból dicséret jár a Haas csapatának és Romain Grosjeannak, ugyanis még a melbourne-i 6. helyet is sikerült felülmúlniuk egy ötödik helyezéssel. A hatodik helyen Max Verstappen látta meg a kockás zászlót, a Toro Rosso pilótája mögött pedig Kvyat, Bottas és Massa volt a további sorrend. A pontszerzők névsorát az élete első Forma-1-es versenyén a 10. helyen célba érő Stoffel Vandoorne zárta. Mindemellett Pascal Wehrleinnak is jár egy kiadós vállveregetés, mivel a Manor németje 13. lett!

Folytatás két hét múlva Kínában!

Élő közvetítésünk a versenyről ITT olvasható!

A Bahreini Nagydíj végeredménye: 

cfinujfw8aal4ze.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr398557270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása