F1 - Megszűnt a Caterham!

A Caterham F1 Team adminisztrátorai bejelentették, hogy megszűnt a sereghajtó csapat, melynek felszerelését elárverezik.

A maláj csapat 2014 végén adománygyűjtést szervezett azért, hogy az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon részt vehessenek. Hála a szurkolók kitartásának összegyűlt a szükséges összeg, így a Caterham ott lehetett Abu Dhabiban a rajtrácson.

Ekkortájt volt esély a megmenekülésre a Caterham számára, mindemellett a hivatalos nyilatkozatok is pozitívak voltak, miszerint a csapat 2015-ben is a Forma-1-ben lehet annak révén, hogy komoly érdeklődők vannak az alakulat megvásárlására.

Jelen állás szerint ez a koncepció kudarcba fulladt, miután az adminisztrátorok megerősítették, hogy a csapat eszközeit elárverezik. Az auckión szuper-számítógépek, különböző berendezések, korszerű szimulátor, F1-es emléktárgyakat, mérnöki létesítményeket, bokszutcai berendezések, a 2014-es kasztnik és az autók kerülnek kalapács alá.

Ennek következtében szinte biztos, hogy a Caterham elbukott, mindeközben a Marussiánál még van némi esély a megmenekülésre, habár hetekkel ezelőtt még fordított volt a helyzet. Az adminisztrátorok a Caterhamnél nemrégiben még hittek a visszatérésben, ám nem így történt a lehetetlen anyagi helyzetű gárdánál. Érdekes, hogy a Marussiánál még van remény a visszatérésre, már ott is tartottak egy auckiót, azonban a rivális csapattal ellentétben Banburryben a csapat dolgozói látták el az adminisztrátori munkákat. Ez is közrejátszó tényező lehetett abban, hogy a Caterham elbukott.

Az aukció az évadnyitó Ausztrál Nagydíj hetében (szerdán) veszi kezdetét.

Fotó: F1 Fanatic

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr657144227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása