F1 - ELMARAD A NÉMET NAGYDÍJ?

Még ugyan nem hivatalos, de jelen helyzet szerint úgy tűnik, hogy idén a Forma-1-ben elmaradhat a Német Nagydíj, ami nem tenne jót a sportágnak.

A 2015-ös versenynaptár szerint a Német Nagydíj július 19-én kerülne megrendezésre a Nürburgringen. Azonban még nincs meg a végleges megerősítés, mivel az aszfaltcsíknak nincsen érvényes kontraktusa a Száguldó Cirkusszal.

Az elmúlt években a Nürburgring és a Hockenheimring évente felváltva adott otthont a német versenyhétvégének. Tavaly Hockenheim rendezte a futamot, így idén a Nürburgring lenne a soros. Azonban egy apró bökkenő van: a pályának nincsen érvényes szerződés a F1-gyel erre az évre, ezt maga a helyszín szóvivője árulta el a GPUpdate-nek.

Tavaly nyáron az illetékesek elárulták, köztük Bernie Ecclestone is, hogy egy komolyabb szerződéshosszabbításon kezdtek el dolgozni, ám a kontraktus azóta sem lett aláírva.
„Nem tudok erről most mit mondani, mivel jelenleg nincs szerződésünk. Továbbra is várjuk a visszajelzéseket és a kontraktust, így ebben a pillanatban nem tudom megmondani, hogy idén lesz-e verseny a Nürburgringen, vagy sem.”

Hockenheim beugrása ugyancsak korántsem biztos, mivel ebben az esetben már a tavalyi futam leintését követően el kellett volna kezdeniük a felkészülést az idei versenyre. Továbbá lehetséges, hogy ezt a költségek sem engednék meg.

Fotó: Formula1.com

Kováts Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr977072283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása